Bombariadó volt abban franciaországi iskolában, ahol pénteken meggyilkoltak egy tanárt

Az észak-franciaországi Arrasban lévő Gambetta iskolát evakuálták hétfőn, miután a hatóságok bombariadó miatt figyelmeztettek. A riasztást követően több tanár és diák is sírva hagyta el az iskola épületét.

Mint ismert, pénteken ugyanebben az iskolában megkéselt egy tanárt egy 20 éves fiatal, egy másik pedagógus súlyosan, egy konyhai alkalmazott könnyebben megsérült. A támadó az iskola egyik volt tanulója, s szerepel a közbiztonságra veszélyes emberek nyilvántartásában. A hatóságok közölték, hogy a támadót és a testvérét is előállították.

Fotó: Agerpres/EPA

Bár hétfőn felfüggesztették a tanítást a gimnáziumban, az iskola kapui nyitva álltak a tanárok és a diákok előtt, akik virágot helyezhettek el az épületben a meggyilkolt tanár emlékére. Mire a tűzszerészek a helyszínre érkeztek, a tanárok és a diákok az iskolával szemben lévő épület udvarán gyűltek össze.

A 20 éves támadó az iskola egyik volt tanulója, s szerepel a közbiztonságra veszélyes emberek nyilvántartásában. A hatóságok közölték, hogy a támadót és a testvérét is előállították.

Mint arról beszámoltunk, az eset után 7000 katonát mozgósítottak Franciaországban. A külügyminisztérium tájékoztatja a Francia Köztársaságban tartózkodó, átutazó vagy oda utazni szándékozó román állampolgárokat, hogy a francia hatóságok a legmagasabb szintű készültséget, a „merényleti szükséghelyzetet” vezették be az ország egész területén.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?