Az illegális migráció és a bandaháborúk elleni fellépésről beszéltek a svédországi lövöldözés kapcsán Strasbourgban

A svédországi mészárlás, vagy ahhoz hasonló támadásoknak nem lehet helye Európában, a bandaháborúk, a bandaerőszak ugyanis nemcsak az életet és a biztonságot, hanem magát a demokráciát, valamint a társadalmat sérti és veszélyezteti – jelentette ki Maria Luís Albuquerque pénzügyi szolgáltatásokért, valamint a megtakarítási és befektetési unióért felelős portugál uniós biztos Strasbourgban hétfőn, írja az MTI. Azt hangsúlyozta, a svéd városok utcáira beköltözött erőszakhoz hasonló esetek fordulnak elő Európában másutt is. Vincze Loránt RDSZ-es EP-képviselő felszólalásában hangsúlyozta, hogy az erőszakos cselekmények elharapózásához a befogadó társadalom illúziójának keltése vezetett többek között.

Az Európai Parlament plenáris ülésének a Svédországban szerdán, az örebrói felnőttképzési központban lőfegyverrel elkövetett, tíz halálos áldozatot követelő mészárlással kapcsolatban tartott vitán Maria Luís Albuquerque hangsúlyozta: az első dolog, amit az európai állampolgárok várnak, az a védelem biztosítása.

Kijelentette: a szervezett bűnözők Európában nem találhatnak helyet tetteik elkövetéséhez.

„A svéd városok utcáira beköltözött erőszakhoz hasonló eseteket látunk kialakulni Európában másutt is, egyebek mellett Brüsszel utcáin, Franciaországban és Németországban bandaháborúk dúlnak, Hollandiában kikötői dolgozókat fenyegetnek meg, Spanyolországban, vagy a Nyugat-Balkánon kábítószerügyek miatt gyilkolnak meg embereket” – fogalmazott.

Az uniós biztos szavai szerint a globális jelenség ellen erősebb határon átnyúló, az Európai Unión belüli, valamint az unión kívüli országok együttműködésével kell küzdeni. Kijelentette: hatékonyabban kell megszervezni a magas kockázatú bűnözői hálózatok elleni fellépést.

Olyan szabályokat kell bevezetni, amelyek a szervezett bűnözés meghatározásában is erősebb nyomozati eszközöket tartalmaznak, továbbá támogatni kell a tagállami nyomozást, valamint erősíteni kell az uniós határ- és partvédelmi ügynökséget, a Frontexet, hogy „meg tudjuk védeni határainkat minden körülmények között” – tette hozzá az uniós biztos.

A vitát megelőzően Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke beszédében a lövöldözést „értelmetlen erőszakos cselekménynek” nevezte, amely – szavai szerint – ártatlan életeket követelt, családokat tört össze és közösségeket sebzett meg.

„A gyűlöletnek és az erőszaknak nincs helye Európában. Azok az értékek, amelyek egyesítenek bennünket, a béke, a demokrácia és az emberi élet méltósága mindig érvényesülni fognak” – tette hozzá az uniós parlament elnöke.

László András: mindez a baloldali elit hibája

László András, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője felszólalásában hangsúlyozta: a migránsbandák háborúja már évek óta sújtja Svédországot. A bombatámadások száma pedig olyan szintet ért el, ami – mint kiemelte – már csak bukott államokhoz hasonlítható. A polgárok okkal félnek és felháborodottak - húzta alá.

A politikus kijelentette: mindez a baloldali elit hibája, amelyik engedte a tömeges bevándorlást és ragaszkodott Soros György nyitott határokat támogató politikájához. „Az EU migrációs politikája őrültség, és egyre több ország utasítja el. Káoszt, erőszakot, halált és a jogállamiság összeomlását okozza” – fogalmazott.

Ennek ellenére – mint kiemelte – az Európai Bizottság továbbra is arra törekszik, hogy megbüntesse azokat az országokat, melyek a közös külső határokat védik, közöttük Magyarországot.

Zéró toleranciára van szükségünk az illegális bevándorlásban. Támogatni kell minden olyan országot, amelyik megvédi a külső határainkat. Minden illegális bevándorlót el kell távolítani az Európai Unióból, és szigorúan meg kell büntetni minden erőszakos bűnözőt - jelentette ki László András, majd hozzátette: az európai városokban zajló bandaháborúk nem európaiak. Az Európai Bizottság határvédelemmel kapcsolatos „puhánysága” Európa-ellenes. „Újra naggyá kell tennünk Európát. Újra biztonságossá kell tennünk az európai határokat” – tette hozzá beszédben a fideszes politikus.

Vincze Loránt: segíteni kell a határokon átnyúló bűnüldözést

Vincze Loránt, az RMDSZ EP-képviselője beszédben kijelentette: „a valóságot már nem lehet figyelmen kívül hagyni”, Franciaországtól egészen Svédországig egyre több a terrorcselekmény, a kábítószer- és embercsempészethez köthető utcai lövöldözés, valamint a csoportos merényletek. Ezekben a bűncselekményekben túlnyomórészt migrációs hátterű emberek és csoportok vesznek részt – hívta fel a figyelmet.

Vincze Loránt EP-képviselő szerint a bűnüldözést mind létszámban, mind fegyverzet szempontjából meg kell erősíteni. | Fotó forrása: Vincze Loránt Facebook-oldala

Szavai szerint az erőszakos cselekmények elharapózásához a befogadó társadalom illúziójának keltése, a gyorsított állampolgársági eljárások, az illegális migráció eltűrése, valamint azon látszat keltése vezetett, amely szerint a kulturális különbségek lényegtelenek. Második generációs, migráns hátterű uniós tagországok állampolgárainak tízezrei kerültek a társadalom peremére. Onnan sokuk számára rövid út vezet a vallási radikalizálódás vagy a szervezett bűnözés felé – figyelmeztetett.

A politikus kijelentette: a bűnüldözést mind létszámban, mind fegyverzet szempontjából meg kell erősíteni. A vizsgálati eljárásokat fel kell gyorsítani, a bűnbandákat fel kell számolni, az illegális migránsokat vissza kell küldeni hazájukba – hangsúlyozta Vincze Loránt, majd hozzátette: az illegális és legális migrációval kapcsolatos téves megközelítéseket meg kell változtatni.

Az Európai Uniónak a koordináción, az intézményi és pénzügyi támogatáson keresztül kell segítenie a határokon átnyúló bűnüldözést. Semmiképpen sem akadályozhatja azonban ezeket az erőfeszítéseket olyan bürokráciával vagy szabályozásokkal, amelyek aláássák a nemzeti hatóságok hatékonyságát – tette hozzá hozzászólásában az RMDSZ EP-képviselője.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?