Az USA újabb 725 millió dolláros katonai segítséget nyújt Ukrajnának
Az Egyesült Államok hétfőn 725 millió dolláros további katonai segélyt jelentett be Ukrajnának, többek között rakétákat és gyalogsági aknákat – derül ki Antony Blinken amerikai külügyminiszter közleményéből, írja az AFP alapján az Agerpres.
„Az Egyesült Államok jelentős új tétel fegyvereket és felszereléseket biztosít (...) Ez a további segély (...) 725 millió dollár értékű” – áll a közleményben.
Kevesebb mint két hónappal Donald Trump beiktatása előtt Joe Biden kormánya azt mondja, hogy „biztosítani akarja, hogy Ukrajna rendelkezzen azokkal a képességekkel, amelyekre szüksége van az orosz agresszió elleni védekezéshez”. Az Egyesült Államok a múlt hónapban jelentette be a gyalogsági aknák első szállítmányát Ukrajnának, amit emberi jogi szervezetek bíráltak amiatt, hogy a gyalogsági aknák olyan robbanószerkezetek, amelyek még jóval a konfliktusok befejezése után is embereket ölnek és csonkítanak meg.
Mint írtuk, szintén újabb katonai segítséget jelentett be Németország is. Hétfőn Olaf Scholz német kancellár Kijevbe látogatott, hogy megbeszéléseket folytasson Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. A német államfő az érkezéskor azt mondta, hogy december végéig 650 millió euró értékben újabb fegyverszállítmányokat nyújtanak Ukrajna Oroszország elleni védelmére.
Kapcsolódó
CSAK SAJÁT