Az Európai Bizottság majomhimlő elleni vakcinákat adományoz Ukrajnának

Fotó: WHOAz Európai Bizottság Egészségügyi Szükséghelyzet-reagálás Hatósága (HERA) 10 ezer ampulla, majomhimlő elleni oltóanyagot adományoz Ukrajnának - jelentette be pénteken a brüsszeli testület.

A bizottság tavaly júniusban írt alá társulási megállapodást Ukrajnával, amelynek értelmében az ország csatlakozhatott az EU4Health elnevezésű uniós egészségügyi cselekvési programhoz, így jogosult a HERA által biztosított támogatásokra. Az ukrán egészségügyi hatóságok teljes mértékben kihasználhatják a program finanszírozási lehetőségeit, az uniós tagállamokkal azonos feltételek mellett.

„Oroszország brutális ukrajnai háborúja már egy éve pusztítja a kórházakat és egészségügyi intézményeket, veszélybe sodorva ezzel az embereket és megfosztva a betegeket a kezeléstől” – idézi a bizottság közleménye Sztella Kiriákidisz egészségügyi biztost. A politikus hozzátette, hogy a bizottság a tagállamokkal közösen dolgozik azon, hogy az EU-ba evakuált mintegy kétezer ukrán beteg számára létfontosságú, életmentő gyógykezelést biztosítson. „Az Európai Bizottság továbbra is töretlenül támogatja Ukrajnát és az ukrán népet. Az egészségügy soha nem lehet a háborúskodás célpontja” – tette hozzá a ciprusi politikus.

Kapcsolódók

Kimaradt?