A vártnál gyengébb lehet az európai almatermés

A WAPA (World Apple and Pear Association, Alma- és Körte Világszövetség) 90 ezer tonnával csökkentette az európai almatermésre vonatkozó előrejelzését.

A szervezet a honlapján olvasható összefoglaló szerint 12,076 millió tonna lehet a kontinens almatermése, miután a legtöbb európai ország augusztusban lefelé korrigálta a becsléseit. A visszaesést részben a magas termelési költségek okozták, az áram drágulása ugyanis megfizethetetlenné tette a tárolást, így sokan lemondtak a betakarításról. Hozzátették, hogy a munkaerőhiány már a járvány előtt súlyos gondot jelentett, de most azok is bajba kerültek, akik eddig ukrán idénymunkásokat dolgoztattak.

Fotó: Pixabay/Couleur

A közlemény szerint a rendkívül meleg, aszályos nyár sem tett jót az ültetvényeknek, az európai alma egy része kisebb és gyengébb minőségű lett a rendkívüli időjárás miatt. A kihívások rontják a gazdaságok versenyképességét, több országban a túlélésük is veszélybe került – írták.

A 2022-es európai becslés ugyanakkor nem számít gyengének, hiszen csaknem azonos a tavalyi termésmennyiséggel, és majdnem 10 százalékkal haladja meg az utóbbi 3 év átlagát – írta a WAPA előző becslésének ismertetésekor a FruitVeb.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?