Az izraeli-palesztin tűzszünettel nem ok nélkül dicsekszik Donald Trump, azt többek szerint is valóban ő hozta össze. Ezzel olyasmit ért el, ami egyetlen amerikai elnöknek sem sikerült az elmúlt évtizedekben: sikerrel gyakorolt nyomást Izrael miniszterelnökére. Egyes megfigyelők szerint ez egyfajta garancia arra, hogy a túszok elengedése után Netanjahu kormánya nem kezdi újra a háborút.

Donald Trump foggal-körömmel harcolt, hogy megszerezze a Nobel-békedíjat. Olyan konfliktusok megoldását is magára vállalta, amelyhez csak az egyik fél szerint volt köze. Például, miközben a pakisztáni miniszterelnök ismételten „felterjesztette” a Nobel-békedíjra az amerikai elnököt, indiai kollégája határozottan tagadta, hogy Trump simította volna el a két ország közötti konfliktust. Ellenben a Gázai tűzszünet nyélbe ütése minden jel szerint tényleg az amerikai elnök érdeme.

Több politikai forrás szerint Donald Trump sarokba szorította Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt, miközben közvetítőkön keresztül biztosította, hogy a tel-avivi kabinet nem bukik meg akkor sem, ha a gázai háború lezárását ellenző radikális partnerei kihátrálnak a Likud-kormány mögül, amely így elveszítené a parlamenti többségét.

Donald Trump már a tavalyi választási kampányban béketeremtőként kezdett hivatkozni önmagára, és nem titkolta, hogy célja kiérdemelni a Nobel-békedíjat. Azt ígérte, hogy lezárja az ukrajnai háborút, illetve a 2023 októbere óta tartó gázai konfliktust. Miután nyilvánvalóvá vált, hogy Vlagyimir Putyint nem tudja meggyőzni, hetek óta a Közel-Keletre összpontosítja a figyelmét – főleg miután számára is nyilvánvalóvá vált, hogy az izraeli fél állításaival ellentétben a palesztinok valóban éheznek. Egyes megfigyelők szerint ugyanakkor Trumpot elsősorban az üzleti lehetőségek motiválták.

Ha így, ha úgy, az amerikai elnök megbízta tanácsadóit, hogy az arab országok bevonásával készítsenek elő egy béketervet, amely a régió országai és Izrael számára is elfogadható. Többféle elképzelés is felmerült, de valamennyi megbukott az izraeli kormány ellenkezésén. A civil áldozatok növekvő száma és ezzel összefüggésben Izrael fokozódó nemzetközi elszigetelődése ellenére Benjámin Netanjahu ragaszkodott hozzá, hogy a gázai offenzívát nem hagyja abba a Hamász „totális megsemmisítéséig”. Közben Izrael részt vett ugyan tűzszüneti tárgyalásokon, de nem sok jelét adta, hogy bármilyen béketervet komolyan venne. A megegyezés ellehetetlenítése lehetett a célja annak is, hogy szeptember 9-én az izraeli légierő bombákat dobott Dohában az éppen aktuális izraeli javaslatok megtárgyalására összegyűlt Hamász-delegációra.

A légicsapás nem érte el a célját, a Hamász vezetői túlélték a támadást. Másrészt több forrás szerint is ez volt az a pillanat, amikor Donald Trumpnál betelt a pohár, miután hónapokon keresztül szabad kezet adott Netanjahunak a súlyos humanitárius helyzet miatti nemzetközi felháborodás ellenére. Húsz nappal később az izraeli kormányfő az amerikai elnök mellett állt a Fehér Házban, amint az bejelentette, hogy a közel két éve tartó háborúnak vége. Még azelőtt viszont Trump utasítására Netanjahu telefonon felhívta a katari emírt, és bocsánatot kért a szeptember 9-i légitámadásért. Ugyanazon a napon Donald Trump aláírt egy elnöki rendeletet, amely szerint az Egyesült Államok vállalja Katar védelmét bármilyen fegyveres támadás esetén.

A béketerv különféle változatokban már jó régebb óta készült, a nagy előrelépés viszont a dohai rakétatámadás nyomán történt – erősítette meg egy arab tisztségviselő a Financial Times-nak. A Le Monde-nak nyilatkozó névtelen forrás szerint „ezt a megállapodást sokkal korábban is alá lehetett volna írni”. A Hamász állítólag már januárban elfogadta a mostani megállapodás lényeges elemeit, „de nyomást kellett gyakorolni az izraeliekre is”, akik „végül feldühítették az amerikaiakat azzal, hogy lebombázták a Hamász katari képviseleti irodáját”. A Hamász meg volt győződve arról, hogy a támadás amerikai jóváhagyással történt. A tárgyalásokhoz közel álló források szerint a bizalom helyreállt, amikor az amerikai elnök kényszerítette Netanjahut, hogy kérjen bocsánatot a katari emírtől.

Az izraeli kormányt ismerő személy szerint Netanjahu azért egyezett bele a megállapodásba, mert nem maradt más választása. „Szemmel látható volt” – mondta az illető a Financial Times szerint, utalva az izraeli kormányfő szokatlanul visszafogott viselkedésére a megállapodás bejelentésekor a Fehér Házban.

Donald Trump olyasmit ért el, ami egyetlen amerikai elnöknek sem sikerült az elmúlt évtizedekben: sikerrel gyakorolt nyomást Izrael miniszterelnökére. Ez egyes megfigyelők szerint egyfajta garancia arra, hogy a túszok elengedése után Netanjahu kormánya nem kezdi újra a háborút. Mások azonban szkeptikusak azt illetően, hogy a Közel-Keletre „új hajnal” köszöntött volna, ahogy azt az amerikai elnök megfogalmazta.

A túszok szabadon engedése – mindkét oldalon – és a humanitárius segélyek újraindulása fontos kezdeti lépések, de a több évtizedes konfliktus lezárásától még távol vagyunk. Már csak azért is, mert Izrael jelenlegi vezetése kizárja a palesztin állam létrejöttét, miközben a legtöbb palesztin ezt a béke minimális feltételének tartja. Megszólalásaiban Trump kerülte Ciszjordánia említését, ahol mintegy 3 millió palesztin él az egyre bűvölő izraeli telepek és katonai zónák miatt folyamatosan zsugorodó területen. „Az elnök valamennyi elődje, miközben túlnyomórészt kiszolgálta Izrael érdekeit, megtalálta a módját, hogy szót ejtsen a palesztin törekvésekről. Ezúttal semmi” – mutatott rá Marwan Muasher, Jordánia volt külügyminisztere a Washington Postban.

Trump húszpontos béketervéből tizenhét megvalósításra vár, köztük például a Hamász lefegyverzése, ami az egész békefolyamat kulcsa lehet. Alighogy Izrael visszavonta csapatait az Egyesült Államok által kijelölt vonalig, a Hamász fegyveresei ezerszámra bújtak elő földalatti rejtekhelyükről. Első dolguk volt kivégezni néhány tucat „árulót”, aki állítólag együttműködött Izraellel.

Megfigyelők szerint Trump béketerve csupán homályos elképzeléseket tartalmaz a Hamász lefegyverzéséről, valamint az új biztonsági és kormányzati struktúrákról. Az is problémás, hogy bár elvileg egy nemzetközi stabilizációs erő biztosítaná a rendet Gázában, eddig egyetlen ország sem vállalta a részvételt.