A fátimai Mária-kegyhelynél elmélkedett a pápa

Mintegy kétszázezer fiatal előtt mondott beszédet Ferenc pápa a fátimai Mária-kegyhelynél a portugáliai Ifjúsági Világtalálkozó egyik programjaként szombaton.

Az egyházfő közelében beteg, illetve fogyatékos fiatalok, valamint bebörtönzöttek foglalhattak helyet. A pápát katonai helikopter vitte Lisszabonból a tőle északkeletre lévő Fátima városba, amely – akkor még csak szegény faluként – Mária-jelenések helyszíne volt 1917-ben a katolikus egyház tanítása szerint. A többszázezer fiatal közül sokan már péntek este gyülekeztek a kegyhelyet körülvevő nagy szabad téren, és próbáltak minél közelebb elhelyezkedni a kis kápolnához, az éjszakát hálózsákban, a szabadban töltve. Mások hajnalban érkeztek.

Ferenc pápa Fátimában | Fotók: Ifjúsági Világtalálkozó/Facebook

Az eredeti program szerint a pápa előbb beszédet mondott volna papírra írt vázlatából, majd imádkozott volna a békéért a kápolnában lévő Szűz Mária-szobor előtt. Ehelyett fejből mondott beszédet és Jézus anyjáról elmélkedett. Az egyházfő helyett José Ornelas fátimai püspök mondott imádságot a békéért általában és különösen az ukrajnaiért.

Ferenc pápa már egy pénteki programján sem használta előre leírt szövegét, és ő maga mondta el utána, hogy ez azért volt, mert használhatatlan volt a szemüvege, szabad szemmel pedig nem akart hosszú szöveget olvasni.

Péntek este a lisszaboni VII. Edvárd-parkban a pápa keresztúti ájtatosságot tartott mintegy 800 ezer fiatal katolikus részvételével. A szokásos liturgiába ágyazva fiatalok előadtak egy művészi előadást generációjuk aggodalmairól, nevezetesen a klímaváltozásról, a túlfogyasztásról, a Föld kizsákmányolásáról, az erdőirtásról, fajok kihalásáról, és arról, hogy a közösségi média „rabul ejti" az embereket, „zsarnokoskodik" felettük.

A fátimai látogatás után Ferenc pápa visszautazott Lisszabonba, ahol este a Tajo folyó torkolatánál található hatalmas parkban virrasztáson vesz részt a fiatalokkal. A szervezők szerint a vigílián akár egymillió hívő is részt vehet, és ezt a számot várják a vasárnapi pápai misén is, amely a záró eseménye lesz az Ifjúsági Világtalálkozónak.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?