A NATO kivonta iraki missziójának személyzetét Európába
A NATO iraki missziója biztonságosan áthelyezte teljes személyzetét a Közel-Keletről Európába – közölte a NATO európai erőinek főparancsnoka, Alexus Grynkewich tábornok pénteken, írja az MTI.
Közleményében Grynkewich közölte, a misszió tanácsot ad az iraki biztonsági erőknek, és nem vesz részt harci műveletekben.

„Szeretném megköszönni az Iraki Köztársaságnak és minden szövetségesnek, akik segítettek a NATO-személyzet biztonságos áthelyezésében Irakból” – fogalmazott. Az iraki misszió folytatja munkáját a nápolyi NATO-parancsnokságról – tette hozzá a közleményében a katonai szövetség európai erőinek főparancsnoka.
A közel-keleti biztonsági helyzet miatt Lengyelország kivonta katonai kontingensét Irakból – közölte Wladyslaw Kosiniak-Kamysz lengyel védelmi miniszter is pénteken az X-en. A döntés a közel-keleti térségben fennálló biztonsági helyzet romlása miatt született, a műveleti körülmények és a lehetséges fenyegetések elemzése nyomán – áll Kosiniak-Kamysz bejegyzésében.
A kivonás Lengyelország és a NATO-szövetségesek közötti egyeztetés keretében született, a hazatelepítést a lengyel fegyveres erők műveleti parancsnoksága (DORSZ) felügyelte – közölte a miniszter. Prioritásnak nevezte a lengyel katonák és a misszió munkatársai „maximális biztonságának megőrzését”.
Mint beszámolt, a kontingens legtöbb tagja már Lengyelországba érkezett, egy részük pedig Jordániában tartózkodik. Ez lehetővé teszi a misszió közel-keleti működésének folytonosságát – jegyezte meg Kosiniak-Kamysz. Jacek Goryszewski, a DORSZ szóvivője a PAP lengyel hírügynökséggel közölte: Jordániában ezentúl több tucat lengyel katona tevékenykedik a kontingens keretében.
A 350 fős lengyel kontingens részt vett a 2015 szeptemberétől zajló Inherent Resolve fedőnevű amerikai műveletben, az Iszlám Állam elleni nemzetközi koalíció keretében. A katonák egy része az iraki NATO-misszió keretében is teljesített feladatokat. Mindkét esetben a lengyel katonák elsősorban stabilizációs feladatokat teljesítettek, és az iraki védelmi erők kiképzésével foglalkoztak.
CSAK SAJÁT


