A Gázai övezetben rekedt román állampolgárok: „Egy hete nem alszunk”, „Bármelyik pillanatban meghalhatunk”

Négy kettős állampolgárságú román meghalt, egy pedig eltűnt. Több mint 2000 ember tért vissza Romániába, de 350-en a Gázai övezetben ragadtak. Az ott rekedtek elmondták, hogy a háború kitörése óta nincs nyugtuk, és arra gondolnak, hogy bármelyik pillanatban meghalhatnak.

„Reggel hatkor a rakétatámadást jelző szirénák ébresztettek minket. Felfogtuk, hogy riadó van, kiugrottunk az ágyból. Kivettem a 20 hónapos lányunkat a kiságyából, kimentünk a lépcsőházba. Jelenleg azt mondhatom, és valószínűleg most mondom először ezt, hogy féltem az életemet és a lányom életét itt” – számolt be egy Izraelben élő román nő a Digi24-nek.

Fotó: Agerpres

„Jelenleg az emberek itt csak halnak” – mondta egy, a Gázai övezetben szolgálatot teljesítő orvos: „bármelyik pillanatban arra számítunk, hogy meghalunk. Nincs gáz, villany, víz. Semmilyen forrás nem létezik a Gázai övezetben. Az élet most káosz, ha egy kis mozgás van, az emberek már megijednek a sok támadás miatt. A múlt héten 28 családtagom halt meg” – számolt be.

Egy Izraelben élő romániai nő szerint „Izraelben minden ember ismer valakit, aki meghalt vagy megsérült, vagy van valaki a családjában, aki meghalt vagy megsérült. Ez egy mérhetetlen méretű tragédia. Ez egy háború egy terrorista szervezettel.” Egy orvos elmesélte „az ablakomból láttam, ahogy az Iron Dome rakétáit keresztezik a délről kilőtt rakétákkal. Nem tudsz együttélni olyan ellenséggel, aki folyton meg akar ölni.”

A legrosszabbra készülnek. „Egy hete nem aludtam” – mondta egyik nő, „a gyerekeket szerettem volna Romániába küldeni, a gyerekekkel Romániába jönni. Megveszed a jegyet, törlik a járatodat” – mesélte el.

Egy Izraelben letelepedett nő arról számolt be, „kilenc napja vagyok a menhelyen, nem merek kimenni, állandó pánikrohamban vagyunk. Az az érzésem, hogy ez a második holokauszt. Rendkívül veszélyes az egész világra, nemcsak ránk.”

Épp megszólaltak a szirénák, amikor egy Izraelben élő férfival beszélgettek: „Élőben akartátok hallani a riadót, halljátok élőben, rohannunk kell a bunkerbe” – mondta. „Most figyelmeztetnek, vissza kell húzódnunk a bunkerbe, a rakéta bármelyik pillanatban leeshet, és nem tudni, hová esik. Most is hallani fogjátok a detonációkat, amelyeket a levegőben hajtanak végre, most három rakétát küldenek, amit a levegőben robbantanak, hogy ne essenek a földre. Három durranás volt, most felrobbantották a rakétát, és még 5-7 percet kell várnunk. Ha rakétadarabok hullnak, nem mész ki az utcára, nehogy eltaláljanak véletlenül. Az egész tömbház megy le a bunkerbe, van ott élelem, víz, van tartalék.”

Kapcsolódók

Kimaradt?