Erőszakcselekmények árnyékolták be a mali elnökválasztást

Erőszakos incidensek „árnyékában” zajlott le az elnökválasztás vasárnap a több éve válságot átélő Maliban, megfigyelők szerint ugyanakkor a szavazók többsége döntően nyugodt körülmények között adhatta le voksát – jelentették a hírügynökségek.

A Franciaország területénél több mint kétszer nagyobb nyugat-afrikai ország mintegy 8 millió szavazásra jogosult állampolgára 24 jelölt közül választhatott, élükön a 2013 óta hatalmon lévő Ibrahim Boubacar Keitával.

Több szavazóhelyiséget is fegyveres támadás ért a szavazás napján, s az algériai határtól nem messze lévő Aguelhok településen a lázadók aknavetőtűz alá vették a Maliban szolgáló ENSZ-erők (MINUSMA) egyik támaszpontját is. Az ENSZ biztonsági illetékese szerint ugyanakkor a támadásnak nem voltak áldozatai.

A fegyveres támadásokat elsősorban Mali lázadás sújtotta északi és középső részeiről jelentették. A Timbuktu közeli Lakia településen például dzsihadisták a választás előtti éjjelen szavazóurnákat gyújtottak fel – mondta el egy helyi hivatalnok a francia hírügynökségnek. A támadók egyike kijelentette, hogy „Isten nem szereti a választásokat”. Lakiában végül nem tudták lebonyolítani a szavazást. Az ország középső részében lévő Diankéban fegyveresek reggel két szavazóhelyiséget gyújtottak fel – közölték a hatóságok.

A szavazatszámlálás első eredményeit várhatóan a voksolás befejezése után 48 órával teszik majd közzé, míg hivatalos eredményt augusztus 3-ra ígérnek.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?