Lengyelország: tüntettek a legfelsőbb bíróságon végbemenő változások miatt

Varsóban szerdán reggel tüntetést tartottak a legfelsőbb bíróság épülete előtt az intézményben végbemenő változások, ezen belül Malgorzata Gersdorfnak, a bírói testület elnökének nyugdíjazása miatt. Kisebb tiltakozásokat szerveztek előző este több lengyelországi városban is.

A szerdai varsói tüntetésen rendőrségi adatok szerint másfél ezren vettek részt. A tüntetésen felszólalt Malgorzata Gersdorf is, aki a lengyel bírósági reformról - amelynek keretében előző nap nyugdíjállományba helyezték - úgy vélekedett, hogy a demokratikus jogállami hagyomány elvetéséről tanúskodik. Reményének adott hangot, hogy Lengyelországban „visszaállítják a jogrendet”.

A tiltakozók lengyel és uniós zászlókat lengettek, az „alkotmány” és a „szabad bíróságok” jelszavakat skandálták. Arra biztatták a legfelsőbb bíróság kedd éjféli hatállyal nyugalmazott bíráit, hogy maradjanak posztjukon. A legfelsőbb bíróság épületétől ezt követően az államfői palota elé vonultak.

Maga Gersdorf szerdán bement a munkahelyére, miután kedden elutasította, hogy státusa megváltozott volna. Úgy értelmezte a helyzetet, hogy megbízatása hat évig, vagyis 2020-ig tart.

Andrzej Duda lengyel államfő viszont kedden Józef Iwulskit, a legfelsőbb bíróság egyik tagját bízta meg a testület vezetésével. Gersdorf előző nap Iwulskit helyettesének jelölte meg, közlése szerint csütörtöktől tervezett szabadsága idejére.

Szerda délelőtt Iwulski nyilatkozatot adott ki, amelyben úgy értelmezi saját szerepét, hogy „nem helyettese, és még kevésbé utódja” a bíróság elnökének, csupán távolléte idején (betegség, szabadság, szolgálati út esetén) helyettesíti őt.

Iwulski és Gersdorf szerda délutánra közös sajtóértekezletet jelentettek be.

A lengyel bírósági reform értelmében kedd éjféltől nyugdíjazták a legfelsőbb bíróság 65 éves életkort elért tagjait, köztük Gersdorfot is. Az államfő az országos igazságszolgáltatási tanács hozzájárulásával viszont jóváhagyhatja a szolgálat meghosszabbítására vonatkozó kérvényüket. Gersdorf nincs azon 16 bíró között, akik hosszabbításért folyamodtak. A 65 éves nyugdíjkorhatárt a legfelsőbb bíróság jelenlegi 73 tagja közül 27-en érték el, közülük 16-an vagy az új törvényre vagy egyenesen a lengyel alkotmányra hivatkozva jelezték maradási szándékukat. Az ő kérelmüket jelenleg az országos igazságszolgáltatási tanács elemzi, de nem lehet tudni, hányan maradhatnak szolgálatban. A legfelsőbb bíróságról szóló törvény miatt az Európai Bizottság hétfőn kötelezettségszegési eljárást indított Varsóval szemben. A jogszabály a lengyel igazságügyi reform része. A reform miatt Brüsszel tavaly decemberben az uniós alapszerződés 7. cikke szerinti eljárást is kezdeményezte Varsóval szemben.

Kapcsolódók

Kimaradt?