Megállapodott a német CDU/CSU pártszövetség a menekültügyi vitájuk lezárásáról

Megállapodott a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) menekültügyi vitájuk lezárásáról - jelentette be hétfő este Berlinben Horst Seehofer német belügyminiszter, a CSU elnöke.

A CDU székházában tartott tanácskozás után tett nyilatkozatában kiemelte, hogy elégedett a nagyon intenzív tárgyalással elért megállapodással, amely lehetővé teszi, hogy tovább folytassa tárcavezetői munkáját.

Hangsúlyozta: a testvérpártok egyértelmű és a jövőre nézve tartós megállapodása révén megakadályozzák az illegális migrációt Németország és Ausztria határán. Angela Merkel kancellár, a CDU elnöke kiemelte: küzdelmes, nehéz napok után jó kompromisszummal zárják le a menekültügyi szabályozás körüli vitát.

A kancellár elmondta, hogy úgynevezett tranzitközpontokat építenek ki az Európai Unió (EU) valamely tagországában már nyilvántartásba vett menedékkérők elhelyezésére, és ezekből a központokból szállítják majd vissza őket a regisztráció szerinti tagállamba, ahol az EU-s szabályok alapján le kell folytatni menekültügyi eljárásukat.

Egyben fokozzák az együttműködést az EU-s társországokkal, különösen azokkal, amelyekből a regisztrált menedékkérők Németországba érkeznek. Így sikerül megőrizni "a partneri szellemiséget az EU-ban, és tenni egy döntő lépést a másodlagos migráció (a regisztrált menedékkérők EU-n belüli mozgása) rendezésére és irányítására" - mondta Merkel.

Tranzitközpontok épülnek

A megállapodást összefoglaló, három pontból álló dokumentum első pontja szerint a testvérpártok egyetértésre jutottak abban, hogy a német-osztrák határon új határigazgatási rendszert kell bevezetni, amely akadályozza mindazon menedékkérők belépését, akiknek menekültügyi eljárását egy másik EU-tagországban kell rendezni.

Ezért - a második pont szerint - tranzitközpontokat kell kiépíteni, amelyekből visszaszállítják a kérelmezőket az ügyükben illetékes országba. Azonban nem akarnak egyoldalúan eljárni, hanem államigazgatási szintű megállapodás révén együtt akarnak működni az érintett partnerországokkal.

A harmadik pont szerint amennyiben a menekültügyi eljárás lefolytatására illetékes ország nem hajlandó megállapodást kötni, az adott menedékkérőtől megtagadják a belépést az országba egy Ausztriával kötendő egyezmény alapján.

Tárgyaltak az SPD-vel is

A CDU és a CSU vezetői megbeszélésük után, hétfő késő este tárgyalást kezdtek a szövetségi kormányt alkotó koalíció harmadik tagja, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) vezetőivel a kancellári hivatalban. A koalíciós egyeztetést az SPD kezdeményezte. A CDU/CSU tervei között 2015-ben szerepelt egy elképzelés, amely hasonlít a tranzitközpont modelljére. Azt a modellt tranzitzónának nevezték, bevezetése az SPD ellenállása miatt bukott el.

A CDU/CSU új felvetésére egyelőre nem reagáltak az SPD-nél a legfelső szinten, de a párt egy menekültügyi szakpolitikusa, Aziz Bokurt, a szociáldemokraták úgynevezett migrációs munkacsoportjának vezetője a Die Welt című lapnak azt mondta: a tranzitközpont "furcsa" és működésképtelen ötlet, és nem szerepel a koalíciós megállapodásban, amely már eleve "túl van a fájdalomküszöbön", az SPD számára elfogadható menekültügyi szigor legfelső határán.

Kapcsolódók

Kimaradt?