Először vallott a párizsi terrortámadásokról a merénylő Salah Abdeslam

Először beszélt a francia vizsgálóbírók előtt Salah Abdeslam, a 2015. november 13-i, 130 halálos áldozatot követelő párizsi merényletsorozatot végrehajtó terrorkommandó egyetlen túlélője a terrortámadásokról. Hetedik kihallgatásán a dzsihadista nem tanúsított megbánást, hanem a terrortámadásokat próbálta igazolni – értesült pénteken az RTL francia rádió.

A párizsi merényletsorozat logisztikai felelőse és kulcstanúja a kihallgatása kezdetén megerősítette, hogy nincs szüksége ügyvédre, majd jelezte, hogy Allahra bízza magát.

„Nem azért támadunk rátok, mert sertést esztek, bort isztok vagy zenét hallgattok, hanem a muzulmánok védekeznek azokkal szemben, akik őket támadják” – mondta az RTL szerint Salah Abdeslam.

Az áldozatok hozzátartozóinak és a túlélőknek pedig azt üzente, hogy „tegyék félre a haragjukat és gondolkodjanak el néhány pillanatig azon, hogy kizárólag a vezetőik tévedései miatt szenvednek”.

Salah Abdeslam egy órát töltött csütörtökön a vizsgálóbírók irodájában alig egy héttel azután, hogy vakbélgyulladás miatt egy rövid ideig kórházban ápolták.

A belga rendőrség 2016. márciusában, négy hónapi bujkálást követően fogta el a dzsihadistát Brüsszelben, aki ellen egy hónappal később emeltek vádat Franciaországban. Salah Abdeslam az első öt kihallgatásán 2017. novemberig teljes hallgatásba burkolózott, majd a hatodik alkalommal idén, március 9-én megszólalt, s egy szembesítés során a bújtatásával meggyanúsított egyik társa védelmében vallott.

Mielőtt a hallgatás stratégiáját választotta volna, a letartóztatását követően Salah Abdeslam a belga rendőröknek a terrorsejtben betöltött szerepének csökkentése érdekében azt állította, hogy azért élte túl a párizsi merényletsorozatot, mert az utolsó pillanatban meggondolta magát és úgy döntött, hogy nem robbantja fel magát a testére erősített robbanóövvel.

A nyomozás egyik sötét foltja éppen az volt, hogy Salah Abdeslam hogyan és miért élte túl a merényleteket, mi volt a pontos szerepe. Egy szakértői vélemény megállapította, hogy a robbanóöve, amelyet Párizs egyik déli elővárosában, Montrouge-ban egy szemetesbe dobott ki, nem működött, de az nem volt megállapítható, hogy a dzsihadista megpróbálta-e működésbe hozni vagy sem. Egy utóbb megtalált levél szerint viszont a dzsihadista meg akart halni, megpróbálta működésbe hozni a meghibásodott robbanóövet.

A Brüsszelben született 28 éves marokkói származású, de francia állampolgárságú gyanúsított a saját nevére és a saját bankkártyájával bérelt ki lakásokat Párizsban a merényletek elkövetői számára, valamint abból a három gépkocsiból is ő bérelt kettőt, amelyekkel a terroristák a támadások helyszíneire érkeztek. Az is bizonyított, hogy Párizsban volt november 13-án, a Stade de France nemzeti stadionnál felrobbant három öngyilkos merénylőt ő szállította a helyszínre. Ezenkívül azzal is gyanúsítják, hogy a Szíriából és Irakból a menekültek közé vegyülve visszatérő európai dzsihadisták többségét ő szállította Európa különböző városaiból, többek között Budapestről Brüsszelbe, ő maga viszont soha nem járt az iszlamista harcok területein.

Kapcsolódók

Kimaradt?