Elítélték az újságírószervezetek az ukrán újságíró rendezett halálát

A nemzetközi újságíró jogvédő szervezet (RSF) szerint az ukrán hatóságok túl messzire mentek azzal, hogy megrendezték Arkagyij Babcsenko orosz ellenzéki újságíró halálát, hogy – magyarázatuk szerint – leleplezzék az életére törő orosz titkosszolgálatokat.

"Az újságíró újbóli megjelenése nagy megkönnyebbülés, de elszomorító, és sajnálatos az, hogy az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) játszadozott az igazsággal" – közölte Christophe Deloire, az RSF főtitkára a szervezet honlapján megjelent állásfoglalásában. Deloire azt firtatta, hogy valóban szükség volt-e erre, szerinte ugyanis semmi alapja nincs egy újságíró-gyilkosság színlelésének.

"Az RSF mélységes felháborodását fejezi ki, tudomást szerezve az ukrán titkosszolgálat manipulációjáról, amelyet egy információs háború részeként vetett be... Mindig nagyon veszélyes az, ha az államok tényekkel játszadoznak, kiváltképpen ha újságírókkal teszik ezt" – tette hozzá a párizsi székhelyű szervezet vezetője egy közösségi portálon.

Az újságírók jogainak védelmével foglalkozó Bizottság az Újságírók Védelméért (CPJ) nevű New York-i szervezet is nemtetszését fejezte ki az SZBU eljárása miatt. "Örülünk annak, hogy Arkagyij Babcsenko él. Az ukrán hatóságoknak most fel kell fedniük, mi tette szükségessé ezt a végletes intézkedést" – közölte Nyina Ognjanova, a szervezet illetékese.

Didier Reynders belga külügyminiszter szerint az ukrán hatóságok eljárása ellentétes a hiteles sajtóinformációk terjesztését rögzítő európai elvekkel. Nem harcolunk hamis hírekkel hamis hírek ellen – mondta Reynders, akit orosz hírügynökségek idéztek.

Címlapi illusztrációnk forrása: viralinfobuzz.net

Kapcsolódók

Kimaradt?