Ukrán oktatási törvény: Magyarország kormányközi munkacsoport létrehozását javasolja

Magyarország kormányközi munkacsoport létrehozását javasolja, amelynek feladata az lenne, hogy figyelemmel kísérje a Velencei Bizottság Ukrajnára vonatkozó döntésének végrehajtását – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden New Yorkban az MTI-nek.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa ülésén az ukrán helyzetet tárgyalja, Szijjártó Péter ezen alkalomból ukrán kollégájával, Pavlo Klimkinnel egyeztet New Yorkban.

A megbeszélés előtt a magyar tárcavezető elmondta: Ukrajna olyan helyzetet állított elő a magyar nemzeti kisebbség jogainak megsértésével, amely mindenkinek rossz. „Rossz Ukrajnának, rossz Magyarországnak és mindenek előtt rossz az Ukrajna területén élő kisebbségeknek, így a kárpátaljai magyaroknak is” – sorolta.

Szijjártó Péter kiemelte: „Magyarországnak nem a balhé az érdeke”, hanem az, hogy erre a mindenkinek rossz helyzetre végre megoldást találjunk. Az a célunk, hogy a kárpátaljai magyarok visszakapják a korábban már létezett és garantált jogaikat – jelentette ki. Hozzátette: az is a célunk, hogy vissza tudjunk térni ahhoz a politikánkhoz, amely Ukrajna esetében a szomszédaink európai és euroatlanti integrációs folyamatának a támogatására épült.

A külügyminiszter hangsúlyozta: ezért Magyarország azt javasolja az ukrán kormánynak, hogy „hozzanak létre egy olyan kormányközi munkacsoportot, amelynek feladata az lesz, hogy a Velencei Bizottság által Ukrajna számára megszabott feladatok végrehajtását felügyelje”. A Velencei Bizottság ugyanis előírta, hogy a nemzeti kisebbségekkel egyeztetni kell és már megszerzett jogok csorbításától tartózkodni kell – emlékeztetett.

Hozzátette: Magyarország szívesen működik együtt Ukrajnával abban, hogy figyelemmel kísérjék a Velencei Bizottság döntésének végrehajtását, és ebben szívesen nyújt is segítséget Ukrajnának annak érdekében, hogy a 150 ezer kárpátaljai magyar jogai a jövőben ne sérüljenek.

Szijjártó Péter kitért rá: a magyar kormány mindig is nyitott volt a tárgyalásokra, ezt mutatja az is, hogy kedden nem Kijevben vagy Budapesten, hanem sok ezer kilométerrel távolabb, New Yorkban találkozik ukrán kollégájával.

Megjegyezte: a kárpátaljai magyar nemzeti közösség is mindig nyitott volt a tárgyalásokra, „a fair, tisztességes, valóban a tárgyra irányuló” egyeztetésre.

A külügyminiszter közölte: Magyarország azt szorgalmazza, hogy a külügyi és oktatási tárcák vezetőinek, valamint a kárpátaljai magyar kisebbség képviselőinek részvételével jöjjön létre a kormányközi munkacsoport, hogy figyelemmel kísérje a Velencei Bizottság vonatkozó döntéseinek végrehajtását.

Kapcsolódók

Kimaradt?