Berlusconi szabad utat adott a populista pártok koalíciójának

Berlusconi szerda este jelentette be: szabad utat ad a populista pártok koalíciójának.

A márciusi olaszországi parlamenti választásokon győztes jobboldali partnerségben részt vevő Forza Italia elnöke, Silvio Berlusconi szerda este közölte: szabad utat ad a vele szövetséges Ligának, hogy megpróbáljon kormányt alakítani az Öt Csillag Mozgalommal (M5S), ám elmondta, hogy az általa vezetett tömörülés nem fogja támogatni a koalíciót.

Silvio Berlusconi bejelentése megnyithatja az utat az előtt, hogy napokon belül új kormánya legyen Olaszországnak,
véget vetve a kilenc hete tartó patthelyzetnek.

A március 4-i választásokon a legnagyobb pártként végző Öt Csillag Mozgalom többször is hangoztatta: készen áll a Matteo Salvini vezette Ligával kormányozni, de kizárja az együttműködést a Liga vezette szövetséghez tartozó Silvio Berlusconival és pártjával.
Salvini rendre visszautasította ezt, és közölte, hogy Berlusconi jóváhagyása nélkül nem kezd tárgyalásokat.

"Bizonyára nem mi leszünk azok, akik vétót emelnek" - fogalmazott szerda esti közleményében Berlusconi, aki közölte azt is, hogy helyi szinten továbbra is együttműködnek majd a Ligával.

Sergio Mattarella államfő öt, kudarcba fulladt kormányalakítási konzultációs kör után hétfőn bejelentette, hogy a pártok közötti megállapodás hiányában szakértői kormányt nevez ki, amely decemberig vezetheti Olaszországot. Ennek tagjait az államfő szerdán készült megnevezni, a Liga és az M5S azonban haladékot kért egy esetleges koalíciós megállapodás tető alá hozására.

FRISSSÍTÉS: Luigi Di Maio, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) miniszterelnök-jelöltje a sajtónak csütörtökön elmondta, hogy pártja és a jobboldali Liga hétfőig kért haladékot az államfőtől, és a közös "kormányszerződés" megírásán dolgoznak. Hozzátette, az M5S-Liga kormányprogram pontjai fontosabbak annál, hogy ki lesz a két párt közös miniszterelnöke.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?