Júniusban lehet Donald Trump és Kim Dzsong Un történelmi találkozója

Már tartanak a "rendkívül magas szintű" közvetlen tárgyalások Észak-Koreával a leendő amerikai-észak-koreai csúcstalálkozóról - jelentette ki kedden Donald Trump amerikai elnök a floridai Mar-a-Lago villában, ahol fogadta Abe Sindzo japán kormányfőt.

Mike Pompeo CIA főnök, az amerikai elnök leendő külügyminisztere titkos küldetésben Phenjanban járt, előkészítendő Trump és Kim Dzsong Un közeli hetekben esedékes csúcstalálkozóját.

Az elnök elmondta: pillanatnyilag öt helyszínt tanulmányoznak, ahol sor kerülhet a történelminek mondott csúcstalálkozóra, amelyen szerinte lehetőség nyílik majd egy "világméretű probléma" megoldására.

"Igen rövid időn belül tárgyalunk Kim Dzsong Unnal, valószínűleg június elején, vagy ha jól mennek a dolgok, még korábban" - közölte Trump. Bár azt is hozzátette: még az is lehetséges, hogy nem lesz csúcstalálkozó. Elhárította viszont a választ, amikor az újságírók azt firtatták: vajon beszélt-e már személyesen is Kim Dzsong Unnal.

"Ők tiszteletben tartanak bennünket, és mi is tisztelettel viseltetünk irántuk" - mondta Észak-Koreáról Trump. Hangsúlyozta azt is, hogy támogatja a két Korea közötti tárgyalásokat is, ahogyan fogalmazott: "áldását adta" Szöul és Phenjan megbeszéléseire, hogy "megvitassák a háború lezárását".

Abe Sindzo a tárgyalások előtti rövid sajtótájékoztatón dicsérte Donald Trumpot, mert szerinte az amerikai elnök "bátor, hogy találkozik Kim Dzsong Unnal", és egyúttal reményét fejezte ki, hogy a csúcstalálkozó érzékelhető eredményeket" hoz.

A japán kormányfő kifejtette: a Donald Trumppal folytatandó kétnapos tárgyalásokon a Koreai-félsziget teljes és ellenőrizhető atomfegyver-mentesítését szeretné részleteiben is megvitatni.

Az amerikai-japán csúcstalálkozó hivatalosan kedden délután kezdődött meg Mar-a-Lagóban, Donald Trump floridai villakomplexumában. A tárgyalások szerdán lesznek: a két politikus Észak-Koreáról, biztonságpolitikai és kereskedelmi kérdésekről tárgyal majd. Larry Kudlow, a Fehér Ház gazdasági tanácsadója kedden azt mondta: elképzelhető, hogy Washington mentesíti Tokiót az acélra és alumíniumra kirótt védővámok alól.

Abe Sindzo - aki másodszor vendégeskedik Mar-a-Lagóban - csütörtök reggel utazik vissza Tokióba.

Kapcsolódók

Kimaradt?