Kiengedik az őrizetből a volt katalán elnököt

Feltételesen szabadlábra helyezik Carles Puigdemont volt katalán elnököt Németországban - döntött a Schleswig-Holstein tartományi felsőbíróság csütörtökön.

A bíróság közleménye szerint elrendelték a politikus kiadatási őrizetbe helyezését, de egyben fel is függesztették az utasítás végrehajtását. Carles Puigdemont így szabadlábra kerülhet, de ennek feltételi vannak, köztük, hogy letétbe helyez 75 ezer eurót.

A Spanyolországban lázadással és közpénz hűtlen kezelésével vádolt politikust Németország a bíróság döntése alapján csak a közpénz hűtlen kezelésére vonatkozó vád alapján adhatja át a spanyol hatóságoknak, mert ez Németországban is bűncselekmény. Az a tényállás viszont nem bűncselekmény, amelyet a spanyol büntetőjog lázadásként határoz meg.

A bíróság a közpénz hűtlen kezelésének vádjával kapcsolatban kiemelte: ez a korrupció egyik formája, de a kiadatásról szóló végső döntés meghozatalához be kell szerezni további adatokat. Hozzátették: nem lehet érv a kiadatás ellen, hogy a volt katalán elnököt politikai üldöztetés érheti, mert a közpénz hűtlen kezelésének vádja egy konkrét, és Németországban is büntetendő cselekményre vonatkozik, és nem Carles Puigdemont politikai nézeteire.

Kiemelték, hogy indokolt a kiadatási őrizet, mert továbbra is fennáll az elmenekülés veszélye, de a lázadás vádjára hivatkozó kiadatás lehetőségének elvetése révén ez a veszély jelentősen csökkent, így fel lehet függeszteni a kiadatási őrizetbe vételt, és feltételesen szabadlábra lehet helyezni a volt katalán elnököt.

Carles Puigdemont a tavaly októberi leváltása óta önkéntes száműzetésben él. Március 23-án a spanyol legfelső bíróság európai elfogatóparancsot adott ki ellene. Két nappal később a német rendőrség őrizetbe vette Schleswig-Holstein tartományban, miután Dániából belépett Németországba.

Kapcsolódók

Kimaradt?