FRISSÍTVE - Moszkva kiutasított egy román diplomatát

FRISSÍTVE: Bekérette az orosz külügyminisztérium pénteken több nyugati és nyugati orientációjú ország – köztük Románia – nagykövetét, hogy jegyzékben fejezze ki tiltakozását a Nagy-Britanniával való szolidaritás jegyében orosz diplomatáknak a Szkripal-ügy miatt történt kiutasítása ellen és hogy hasonló ellenintézkedéseket jelentsen be. 

Az orosz külügyi tárca közleményében ismételten barátságtalan intézkedésnek nevezte a kiutasításokat. A TASZSZ jelentése szerint a külügyminisztériumnak a Szmolenszkaja téren lévő központi épületében megjelent a német, a francia, a lengyel, az olasz, a holland, az albán, a román, a lett, a litván, a holland, a cseh és a macedón nagykövet, valamint az ukrán képviselet illetékese. A tárcánál a nap folyamán korábban megfordult a brit misszióvezető is, aki nem nyilatkozott látogatásának céljáról.

A Szkripal-ügy miatt London 23, Washington 60 orosz diplomatát utasított ki és utóbbi elrendelte egy főkonzulátus bezáratását, amire Moszkva szimmetrikus válaszlépésekkel reagált. A TASZSZ összesítése szerint a NATO 30-ról 20-ra csökkentette a szövetségnél működő orosz képviselet létszámát, Ukrajna 13, négy ország négy, három ország három, hat ország kettő, tizenhárom ország - köztük Magyarország - egy orosz diplomatát utasított ki. Az EU, valamint öt ország konzultációra hazarendelte nagykövetét.

„Putyin  továbbra is a kapcsolatok javításának híve”

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője közölte, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök a kölcsönös kiutasítások ellenére továbbra is a kapcsolatok javításának híve. Elutasította az amerikai külügyi szóvivő megállapítását, miszerint a 60 amerikai diplomata kiutasítása azt bizonyítja, hogy Moszkva nem érdekelt a diplomáciában.

Peszkov valótlannak nevezte azt az amerikai sajtójelentést, amely szerint Donald Trump amerikai elnök fegyverkezési versennyel fenyegette meg orosz hivatali partnerét, Vlagyimir Putyint, amikor telefonon gratulált neki újraválasztása alkalmából. (Az NBC televízió amerikai hivatalos forrásokra hivatkozva állította, hogy Trump kijelentette Putyinnak: "ha ön fegyverkezési verseny akar, akkor megrendezhetjük, de én fogom megnyerni".)

A szóvivő elmondta: Moszkva jogi szempontból tanulmányozza azoknak az amerikai kábelszolgáltatóknak a döntését, amelyek vasárnaptól Washingtonban és környékén megszűntetik az orosz állami RT televízió adásának közvetítését. Peszkov szerint a lépés első pillantásra törvényellenesnek és diszkriminatívnak tűnik.

Szentpéterváron pénteken megkezdődött az orosz külügyminisztérium által bezáratásra ítélt amerikai főkonzulátus két ingatlanjának kiürítése. A helyszínen őrizetbe vettek egy férfit, aki egy pohár kávét hajított a költöző képviselet felé.

FRISSÍTÉS: A bukaresti külügyminisztérium péntek délután megerősítette: Moszka nem kívánatos személynek nyilvánított egy román diplomatát, válaszlépésként arra, hogy Románia néhány napja kiutasított az országból egy orosz diplomatát a Szkripal-ügy miatt. 

Szergej Szkripal Nagy-Britanniában élő volt orosz-brit kettős ügynököt és lányát, a hozzá Oroszországból vendégségbe érkezett Julija Szkripalt március 4-én súlyos mérgezéses tünetekkel vitték az angliai Salisbury városának kórházába. Szkripal az orosz katonai hírszerzés ezredeseként a brit külső hírszerzés (MI6) ügynöke volt, ami miatt hazájában elítélték, de ügynökcsere keretében elengedték. London a merénylettel az oroszokat gyanúsította meg, amit Moszkva visszautasított. A vádak és viszonvádak nyomán a két ország kölcsönösen kiutasított 23 diplomatát. Később egy sor EU- és NATO-tagállam, valamint más ország orosz diplomatákat utasított ki. A nyugati országok jelentős részben felsorakoztak Nagy-Britannia mögött, megtorlásul az idegméreggel elkövetett angliai merénylet miatt. Moszkva felajánlotta együttműködését az ügy kivizsgálásában, ugyanakkor kézzel fogható bizonyítékokat követel.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?