Robert Fico kész lemondani, ha pártja jelölhet miniszterelnököt

Bugár Béla, a Most-Híd elnöke szerint Andrej Kiska szlovák államfő, a hárompárti  szlovák kormánykoalíció vezetőivel  előző nap tartott találkozóján egyetértett azzal, hogy Robert Fico pártja,  az Irány - Szociáldemokrácia (Smer-SD) jelöljön kormányfőt a lemondását felajánlott miniszterelnök helyére - jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség a vegyes párt elnökének pozsonyi sajtótájékoztatóján elmondottakra hivatkozva csütörtökön.

Az, hogy a 2016-os parlamenti választás győztes pártja, az Irány - Szociáldemokrácia (Smer-SD) jelölje az új kormányfőt, egyike volt azoknak a feltételeknek, amelyhez távozását kötötte a lemondását szerdán felajánlott Robert Fico miniszterelnök.

A kormányfő szerdán bejelentette: akár már másnap is hajlandó távozni tisztségéből, ha az államfő elfogadja, hogy a SMER-SDj elöli az új miniszterelnököt, továbbá elfogadja a miniszterelnök lemondását követően megalakuló kormányt és a kormánykoalíció pártjai által kötött koalíciós szerződést.

Robert Fico - aki szerdán a szlovák kormánykoalíciót alkotó három párt vezetőjének egyeztetése után ajánlotta fel lemondását - a bejelentéskor hangsúlyozta: a kormánykoalíció kötelessége, hogy tiszteletben tartsa a lakosságnak a parlamenti választáson kinyilvánított akaratát és ezért fontos, hogy kormánykoalíció, amely ilyen választás eredményeképpen jött létre, továbbra is betöltse a választóktól kapott mandátumát.

Robert Fico távozásra tett felajánlását az előrehozott választások megtartását követelő és ezzel összefüggésben a kormányfővel szemben bizalmatlansági indítványt beterjesztő ellenzéki pártok szerdán elégtelennek minősítették. A bejelentésre reagálva Andrej Kiska szóvivőjén keresztül azt üzente: a kormánykoalíció pártjai szerdán megígérték, hogy bemutatják neki azt a legalább 76 képviselői aláírást, amely bizonyítja, hogy a koalíció rendelkezik az általuk felvázolt tervek megvalósításához szükséges támogatással a 150 fős pozsonyi parlamentben. Kiska a miniszterelnök által távozásához kötött feltételeket sem szerdán, sem azóta nem kommentálta.

A szlovák kormánykoalíció pártjai 78 képviselői mandátumot tudhat a magukénak a törvényhozásban. A Sita szlovák kereskedelmi hírügynökség csütörtökön saját információkra hivatkozva azt írta: a kormánykoalíció - egy párton  kívüli képviselő támogatását megszerezve - már 79 aláírást szerzett az új kormány támogatásához. A pozsonyi sajtó amely közben már találgatásokba bocsátkozott a leendő új miniszterelnök személyére vonatkozóan, a korábbiaktól eltérően - amikor a Most-Híd különböző funkcionáriusait jelölték meg esélyesnek - most leggyakrabban Peter Pellegrini jelenlegi miniszterelnök-helyettes, illetve Peter Kazimír pénzügyminiszter nevét említik.

Kapcsolódók

Kimaradt?