Az EP elfogadta a 2020 utáni keretköltségvetésről szóló állásfoglalását

Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén elfogadta a 2020 utáni uniós keretköltségvetésről szóló állásfoglalását, amelyben hangsúlyozta, hogy a büdzsének meg kell felelnie az Európa jövőjével kapcsolatos céloknak - közölte az uniós parlament sajtószolgálata szerdán.

Az Európai Parlament állásfoglalásában rögzítette, hogy a 2021-től életbe lépő, hét évre szóló pénzügyi keretnek (MFF) egyebek mellett képesnek kell lennie a védelem, a biztonság és a migráció területén jelentkező új kihívások kezelésére.

A dokumentum szerint a kiadási limitet az Európai Unió össztermékének 1 százalékáról 1,3 százalékra kell emelni annak érdekében, hogy az új problémákra anélkül lehessen érdemben költeni, hogy a legszegényebb régiókat vagy a gazdálkodó közösségeket ez hátrányosan érintené. A jelentés hangsúlyozza, hogy jelentősen növelni kell a kutatásra, az Erasmus+ program támogatására, az Ifjúsági Foglalkoztatási Kezdeményezésre, a kisvállalkozásokra és az egyéb eszközökön keresztül megvalósuló infrastrukturális beruházásokra fordított összegeket.

Egy másik, a saját bevételekről szóló állásfoglalásban az EP-képviselők a fokozatosan bevezetendő új források - a pénzügyi tranzakciós adó, környezetvédelmi adók, a digitális szektorból származó bevételek - és párhuzamosan a nemzetállami hozzájárulás csökkentése mellett érveltek.

Véleményük szerint a forrásoknak egyebek mellett a nemzeti össztermék-alapú (GNI) hozzájárulások arányának jelentős - 40 százalékot megcélzó - csökkentését kell eredményeznie, ami megtakarításokat hoz a tagállami költségvetések számára. Az új forrásoknak emellett fedezniük kell az Egyesült Királyság unióból való kilépéséből eredő hiányt is anélkül, hogy az adófizetők terhei növekednének - rögzítették állásfoglalásukban az uniós parlamenti képviselők.

Kapcsolódók

Kimaradt?