A franciák háromnegyede szerint Marine Le Pen nem lenne jó köztársasági elnök

A franciák 73 százaléka szerint Marine Le Pen, a Nemzeti Front elnöke nem lenne jó köztársasági elnök, s a megkérdezettek 70 százaléka nem ért egyet a pártja által képviselt gondolatokkal - derül ki a Kantar-Sofres-Onepoint közvélemény-kutató intézet szerdán közzétett felmérésből.

A Le Monde című napilap, a France Info közszolgálati hírrádió és a Public Sénat tv-csatorna tanulmánya abból az alkalomból készült, hogy a Nemzeti Front március 10-én és 11-én tartja az észak-franciaországi Lille-ben a párt "újjáalapító" kongresszusát, amelyen Marine Le Pen javasolni fogja az apja, Jean-Marie Le Pen által több mint negyven éve alapított mozgalom átnevezését. 

A február 22. és 26. között 1000 francia választópolgár megkérdezésével készült felmérés szerint a franciák 73 százaléka úgy véli, hogy Marine Le Pen nem lenne jó elnöke Franciaországnak, s csak 16 százalékuk szerint tudná a tisztséget megfelelően betölteni, a megkérdezettek 11 százaléka pedig nem mondott véleményt. 

A Marine Le Penről alkotott vélemény jelentősen romlott a tavalyi elnökválasztás óta, 2017 februárban még a franciák 24 százaléka vélte úgy, hogy jó államfő lehet belőle. A franciák 29 százaléka szavazott már a Nemzeti Frontra, s kétharmaduk azt állítja, hogy soha nem szavazott a radikális jobboldalra, és a jövőben sem fogja ezt tenni. Ez az arány két százalékot emelkedett az elmúlt egy évben. A megkérdezettek 59 százaléka úgy látja, hogy a Nemzeti Front elnöke nem képes a saját táborán túl összefogást hirdetni (11 százaléknak nincs véleménye a kérdésben), s a társadalom fele szerint Le Pen nem érti a franciák mindennapi problémáit. A felmérés arra is rávilágított, hogy a franciák 53 százaléka úgy ítéli meg, a Nemzeti Front nem fog hatalomra jutni Franciaországban. 40 százalékuk gondolja ennek az ellentétét, 7 százaléknak pedig nincs véleménye. 

A franciák 70 százaléka nem ért egyet a Nemzeti Front által képviselt gondolatokkal. A párt elutasítottsága az elmúlt egy évben emelkedett, 2017 februárban még csak 62 százalékos volt. Jelenleg a franciák 24 százaléka vallja magáénak a radikális jobboldali nézeteket, míg tavaly még 33 százalékos volt ez az arány. A franciák több mint fele szerint a Nemzeti Front veszélyt jelent a demokráciára, míg 38 százalékuk gondolja ennek az ellentétét.

A franciák 30 százaléka egyébként ellenzi a párt névváltoztatását, 23 százalék támogatja, 47 százaléknak pedig nincs véleménye a kérdésben. A Nemzeti Front táborában viszont 59 százalék támogatja, hogy az egyik legrégebbi francia pártnak új neve legyen, 27 százalék ellenzi, 14 százaléknak nincs véleménye.

Kapcsolódók

Kimaradt?