Kitiltják a francia iskolákból a mobiltelefonokat

A jövő tanévtől tilos lesz a mobiltelefonok használata a francia iskolákban, az intézkedésről a következő hetekben törvényi szabályozás születik – jelentette be a francia oktatási miniszter. Jean-Michel Blanquer tájékoztatása szerint a tiltás az úgynevezett college-eket érinti, ahova 16 éves korukig járnak a francia tanulók.

„A mobiltelefonok használata tilos lesz szeptembertől az iskolákban, nemcsak tanórákon, hanem az egész intézményben” – idézte kedden a Libération című napilap a kormánytag előző napi rádióinterjúját. „Törvény fog erről rendelkezni a következő hetekben, hogy jogilag is rendben legyen” – tette hozzá.

„Meghagyjuk az iskoláknak, hogy megválasszák a tiltás formáját, amely a legrugalmasabbtól terjedhet a legszigorúbbig” – hangsúlyozta. Az iskoláknak így lehetősége lesz megtiltani azt is, hogy kikapcsolt állapotban a diákokkal lehessen a mobiltelefonjuk.

„A legrugalmasabb változat szerint, ahogy az már egyes iskolákban érvényben van, a mobiltelefont egy erre a célra biztosított zacskóban kell tartani a táskában, és pedagógiai célokra vagy sürgős esetben elő lehet venni” – mondta a tárcavezető. „Fontos, hogy ne a mobiltelefonok töltsék ki a kamaszok életét akkor, amikor tanulniuk kell, vagy amikor egymás között vannak a szünetben az udvaron” – fűzte hozzá.

Az oktatási miniszter hétfőn egy dijoni középiskolában tett látogatást az államfő feleségének, Brigitte Macronnak a kíséretében, aki évtizedeken át gimnáziumi tanár volt. Jean-Michel Blanquer itt leszögezte, hogy a tiltás a „zaklatás elleni küzdelem” része. „A gyerekek, a kamaszok, a tanulók érdekében tesszük ezt, hogy megvédjük őket a közösségi oldalakon létező visszaélésektől, amelyek internetes zaklatásokhoz vezetnek” – fogalmazott a miniszter.

Hivatalos adatok szerint a francia tanulók tíz százaléka mobilfüggő. Több szakszervezet és szülői szervezet úgy ítélte meg, hogy nagyon nehéz lesz megvalósítani a kormány elképzelését. Franciaországban jelenleg is tiltott a  mobiltelefonok használata az osztálytermekben, de nem az intézményekben, miután az szabadságjogokat sértene. Ezért van szükség törvénymódosításra a teljes tiltáshoz.

Kapcsolódók

Kimaradt?