Újságíró-gyilkosság: sorosozik és puccsot emleget a szlovák elnök

A szlovák állam teljes destabilizációjára tett kísérletnek nevezte Robert Fico szlovák miniszterelnök hétfőn, ami Ján Kuciak tényfeltáró újságíró és barátnője "meggyilkolása után történt".

A kormányfő erről azzal összefüggésben beszélt a sajtónak a pozsonyi kormánypalotában, hogy Andrej Kiska szlovák államfő vasárnap az újságíró-gyilkosság után az országban kialakult "feszült helyzetre" hivatkozva javaslatot tett a kormány széles körű átalakítására vagy előrehozott választások kiírása. A miniszterelnök még vasárnap elutasította Kiska javaslatát, azt a demokratikus választási eredmények megtagadásának minősítve.

Robert Fico hétfőn megismételte azt a vasárnapi kijelentését, miszerint ezzel a javaslattal az elnök "az ellenzék oldalára állt, amely államcsínyt akar", valamint választ követelt arra is, hogy miről beszélt Kiska tavaly szeptemberben New Yorkban Soros Györgynél tett látogatásán, amelyen a szlovák diplomácia képviselői nem vettek részt.

Kapcsolódók

Kimaradt?