Ismét kiadtak Törökörszágban százhetven elfogatóparancsot gülenizmus gyanúja miatt

Kedden újabb 170 ember, köztük 144 katona ellen adtak ki elfogatóparancsot Törökországban azzal a gyanúval, hogy tagjai a 2016. júliusi puccskísérletért felelőssé tett Fethullah Gülen muzulmán hitszónok vezette nemzetközi hálózatnak - jelentette a Dogan török hírügynökség.

Az érintetteket azzal is gyanúsítják, hogy telefonos kapcsolatban álltak olyanokkal, akik a gülenista mozgalmon belül török katonák „tanítómestereiként” tevékenykedtek.

Ankara szerint ugyanis a terrorszervezetnek nyilvánított hálózat tagjai céltudatosan, hosszú évek alatt szivárogtak be a török államigazgatásba, így a haderőbe is. A 144 katonából többen jelenleg is szolgálatot teljesítenek, de vannak köztük nyugdíjasok és olyanok is, akiket az immár 19 hónapja tartó rendkívüli állapotra hivatkozva még korábban elbocsátottak állásukból.

Kedd reggelre 22 gyanúsítottat már előállítottak a hatóságok. A rendőrségi rajtaütések központja Isztambul és környéke, de a razzia további 37 tartományra kiterjed.

Süleyman Soylu török belügyminiszter legutóbbi beszámolója szerint mintegy másfél év alatt több mint 159 ezer embert vettek őrizetbe, legalább 47 ezret pedig előzetes letartóztatásba is helyeztek a haderő, a rendőrség, az igazságszolgáltatás, az oktatás, a sajtó és más szektorok dolgozói közül azzal a gyanúval, hogy közük lehet a Gülen-mozgalomhoz és a hatalomátvételi kísérlethez.

A rendszeres tisztogatások nem közvetlenül csak a puccsistákat sújtják, hanem Gülen állítólagos támogatóit is. Az 1999 óta Amerikában élő hitszónok tagadja az összeesküvés vádját.

Kapcsolódók

Kimaradt?