banner_XeiDH3Xk_970x250 (2).gif
banner_7ckyC6Ch_kuk szamok maszol webbanner 300x250.gif

Találomra szurkált embereket egy részeg fiatal Párizsban

Egy 17 éves részeg fiatal okozott pánikot kedd este Párizs egyik északi negyedében, amikor néhány perc alatt hat ember megkéselt. A támadót a térfigyelő kamerák segítségével két órával később elkapták – erősítette meg a rendőrség a Le Parisien című napilap értesülését.

A részeg fiatalember este fél 12-kor késsel támadt járókelőkre, majd gyalog elmenekült. A támadásban öten megsérültek, a hatodik embert a vastag kabátja megóvta a karját ért szúrástól. Az öt embert könnyebb sérülésekkel szállították kórházba, egyikük sincs életveszélyben.

"Az áldozatait, úgy tűnik, teljesen véletlenszerűen választotta ki, de a nyomozás még csak most kezdődött" – mondta egy rendőrségi forrás.  

A térfigyelő kamerák rögzítették a támadás egy részét, és a felvételek alapján a rendőrök megállapították a férfi útvonalát, majd riasztották a városrészben járőröző valamennyi egységet, aminek köszönhetően hajnali 1 óra után egy bérház lépcsőházában elfogták a feltételezett támadót. A kést az egyik szomszédos utcában találták meg.

A férfit kijózanítóba vitték, őrizetbe vételét elhalasztották, várhatóan szerda délután hallgatják ki a nyomozók. Indítéka egyelőre ismeretlen.

Kapcsolódók

Kimaradt?