Rendhagyó BBC-kísérlet: a románok tízszer gyorsabban szedik a káposztát a briteknél

Ha mezőgazdasági tevékenységről van szó, a kelet-európai munkaerő tízszer hatékonyabban dolgozik a britnél – derült ki a BBC rendhagyó kísérletéből.

A nagy tekintélyű közszolgálati televízió a brexit kontextusában vizsgálta annak az okait, hogy a brit farmerek az idénymunkákra előszeretettel alkalmaznak kelet-európai munkaerőt a hazai helyett. Ennek érdekében egy kísérletet végzett – számolt be a Daily Mail.

A BBC 18 és 23 év közötti önkéntes fiatalokat kért fel, hogy néhány napig szedjenek káposztát a Greville Richards nevű cronwalli farmer földjein. A mezőgazdasági vállalkozó erre a munkára rendszerint románokat és bolgárokat alkalmaz.

A kísérlet eredménye a Daily Mail szerint sokkoló volt: a brit fiatalok négy óra alatt kínkeservesen 2000 zsák káposztát szedtek, tízszer kevesebbet, mint ugyanennyi idő alatt a farmon dolgozó románok és bolgárok.

A brit fiatalok rengeteget panaszkodtak a BBC-nek. „Nagyon  nehéz ez a munka, megfagyott a kezem, csorog az orrom” – nyilatkozta egyikük. Egy másik önkéntes elismerte: nem tudna ilyen jellegű munkát egy napnál tovább végezni.

„Ha briteket alkalmazok, csődbe megyek. Ezért kedvelem a kelet-európai munkaerőt” – jelentette ki Greville Richards a BBC-nek.

Kapcsolódók

Kimaradt?