Tízéves fegyverkezési tervet jelentett be Oroszország

Az orosz védelmi minisztérium korábbi közlése szerint az állami fegyverrendelések megvalósítására Moszkva 20 ezer milliárd rubelt (valamivel több, mint 355 milliárd dollárt) szán.

A védelmi tárca kollégiumának év végi tanácskozásán az orosz elnök közölte: a fegyverkezési program különös hangsúlyt fektet arra, hogy a fegyveres erőket légi, földi és tengeri állomásoztatású, nagy pontosságú fegyverekkel, pilóta nélküli csapásmérő rendszerekkel, emellett a felderítés, a kommunikáció és az elektronikus hadviselés legújabb eszközeivel, valamint korszerű egyéni felszereléssel lássa el.

Orosz katonai vezetők nyilvánosan elhangzott kijelentéseiből kiderült, hogy az elkövetkező évtizedben előtérbe kerül majd a Szarmat hadászati rakétarendszer, az Sz-500-as légvédelmi rakétarendszer és a Cirkon szuperszonikus rakéta hadrendbe állítása. Befejeződik majd az Armata, a Kurganyec és a Bumerang típusú páncélosok fejlesztése.

Jurij Boriszov, a védelmi tárca helyettes vezetője korábban úgy nyilatkozott, hogy Oroszország 2025-2026-ra alapvetően új típusú és rendszerű fegyvereket fejleszthet ki, "amelyek komoly változásokat eredményeznek majd a fegyveres harc stratégiájában és taktikájában".

Szergej Korotkov, az orosz Egyesült Repülőipari Vállalat innovációért felelős elnökhelyettese decemberben arról beszélt, hogy az orosz légierőnél idén vélhetően megkezdődik egy sokat ígérő, nagy hatótávolságú elfogó repülőgép kifejlesztése. Hadrendbe állítják a Szu-57-es és a MiG-35-ös vadászgépeket, a hadászati repülők közül pedig korszerűsíteni fogják a Tu-95-ösöket, a Tu-160-asokat és a Tu-22M3-asokat, valamint a stratégiai légierő perspektivikus rendszereinek kifejlesztésén dolgoznak majd.

Vlagyimir Koroljov, az orosz haditengerészet főparancsnoka ugyancsak a lmúlt év utolsó hónapjában a Borej-B osztályú hadászati "víz alatti cirkáló" megépítéséről beszélt. Helyettese, Viktor Burszuk kijelentette, hogy a programidőszak második felében a flotta egy új repülőgép-hordozót, valamint két, a legújabb Ka-52Katran típusú helikopterekkel felszerelt helikopter-hordozó hajót kap majd.

Kapcsolódók

Kimaradt?