„Lelépett” a császár, a romák már csak a királyukra számíthatnak

Folytatja elkezdett projektjeiet közössége szolgálatában, annál is inkább, mert a romák önjelölt császára, II. Julián a megkoronázása után az Egyesült Államokba távozott - jelentette ki Dorin Cioabă, aki a romák királyának tartja magát. 

Dorin Cioabă azt mondta a „romák császáraként” ismert II. Juliánról: „Jött, egy kicsit itthon volt, aztán visszament.”

II. Juliánt 2017 januárjában koronázták meg Nagyszebenben, éppen apja, I. Julián császár temetésén. Akkor a romák önjelölt császára úgy nyilatkozott: azt a nehéz feladatot tűzte ki maga elé, hogy felszámolja a romák és a románok közti gyűlölködést. Iulian Rădulescu akkor 30 év után tért haza az Amerikai Egyesült Államokból apja temetésére, valamint azért, hogy megörökölje apja koronáját és felvett címét. Egy évvel ezelőtt úgy nyilatkozott: hazatelepül Romániába, hogy kormányozni tudja közösségét. Elmondása szerint az USA-ban kamionokkal kapcsolatos vállalkozást vezetett. Julián temetésén és II. Julián megkoronázásán Dorin Cioabă volt a szertartást vezető lelkipásztor, mivel ugyanazon vallási közösséghez tartoznak.

2017-ben Dorin Cioabă ellen hatósági felügyeletet rendeltek el egy adócsalási és pénzmosási ügy miatt. A romák önjelölt királya csütörtökön úgy nyilatkozott az Agerpres hírügynökségnek, hogy már nincsenek folyó büntetőjogi ügyei. Dorin Cioabă tervei szerint idén az ENSZ-hez kerül, mint a roma közösség képviselője. Elmondása szerint februárban Amerikába utazik, ugyanis az Egyesült Nemzetek Szervezete meghívta, megfigyelői státusban. A romák önjelölt királya két éven át tanulta az angol nyelvet, és reméli, hogy találkozni fog az USA elnökével, Donald Trumppal. Korábban levelet is írt Trumpnak, amelyben felajánlotta, hogy segítséget nyújt neki a Mexikót az Egyesült Államoktól elválasztó fal megépítésében. 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?