Betiltották az elefántcsont-kereskedelmet Kínában

Kínában, a világ eddigi legnagyobb elefántcsont-piacán 2018-tól tilos az elefántcsont- és elefántcsonttermék-kereskedelem. A tiltás 2017 utolsó napjától lépett érvénybe, írja a BBC.

A természetvédők szerint az orvvadászok évente 30 000 afrikai elefántot ölnek meg.A kínai állami média szerint a nyers elefántcsont ára tavaly 65 százalékkal csökkent, a behozatal 80 százalékkal visszaesett, valamint számos, az iparágban működő gyárat és üzletet már 2017 tavaszán bezártak.

A WWF (Természetvédelmi Világalap) úgy nyilatkozott, örömmel látja, hogy a világ legnagyobb elefántcsont-piaca bezárja kapuit. „Ez fontos lépés, ami hatalmas lökést adhat az afrikai elefántvédelemnek” – írta Fred Kumah, a WWF afrikai igazgatója egy blogbejegyzésben.

Az állatvédők aggodalmára ad okot, hogy az új törvény Hong Kongra nem érvényes, pedig a terület fontos elefántcsont-kereskedelmi központ, elsősorban kontinentális kínai vásárlókkal. Hong Kongban is folyamatban van a teljes tiltás bevezetése.

Kína már korábban betiltotta az 1975 után beszerzett elefántcsont eladását. Az elefántvédők szerint viszont a korábbi elefántcsont-tárgyak kereskedelme hozzájárul ahhoz, hogy ezek státusszimbólummá váljanak, és így az illegális kereskedelem virágzását segíti elő.

A nemzetközi piacon 1990 óta tilos az elefántcsont-kereskedelem.

Kapcsolódók

Kimaradt?