Az Iszlám Állam megfenyegette Belgiumot

Az Iszlám Állam egy videoüzenetben terrortámadás elkövetésével fenyegette meg több európai és tengeren túli ország mellett Belgiumot - közölte a La Libre Belgique című belga napilap szerdán.

A beszámoló szerint Pieter Van Ostaeyen, a dzsihadista mozgalmak belga szakértője elmondta, hogy a terroristák által kedvelt Telegram közösségi oldalon felhívást tettek közzé a terrorszervezet egyik hírcsatornájának tartott Nashir hírügynökségén keresztül. Az üzenet szerint arra kérték fel a szélsőséges iszlamista szervezet szimpatizánsait, hogy kövessenek el támadásokat Belgium mellett az Egyesült Államok, Oroszország, Franciaország, az Egyesült Királyság, Kanada, Ausztrália és Olaszország területén. Az üzenetben a terrortámadás jellegéről, időpontjáról és pontosabb helyszínéről nem közöltek információkat.

Körülbelül négy hónappal a 2015. novemberi párizsi merényleteket követően, 2016. március 22-én a belga fővárosban először a Zaventem nemzetközi repülőtéren, majd fél órával később az európai uniós negyed közelében lévő Maelbeek metróállomáson hajtottak végre öngyilkos robbantásos merényletet egy dzsihadista csoport tagjai. A két támadásban harminckét ember életét vesztette, és mintegy háromszáznegyvenen megsebesültek, köztük két magyar állampolgár is.

Kimaradt?