Izrael a gázai terroristákat bombázta

Izraeli harci helikopterek mértek csapást csütörtökre virradóra a Hamász palesztin terrorszervezet Gázai övezetben lévő létesítményeire megtorlásul a térségből a zsidó állam területe ellen indított rakétatámadásokra – közölték a biztonsági erők tisztségviselői.

A közlés szerint a Gázai övezetet kormányzó Hamász Ezzeddín al-Kasszám Brigádok nevű katonai szárnyának állásait bombázták. A Times of Izrael című lap úgy tudja, a szélsőségesek kiképzőtáborai és hadianyagraktárai voltak a célpontok.

Egészségügyi források nem számoltak be sebesültekről, ugyanakkor a létesítményekben és a környező házakban jelentős károk keletkeztek.

Az izraeli hadsereg korábban közölte, hogy a Vaskupola légvédelmi rendszer segítségével megsemmisített két, a Gázai övezetből indított rakétát. Egy harmadik lövedék nyílt területen csapódott be, de nem okozott károkat.

A palesztinok és Izrael közötti konfliktus ismét fellángolt, miután Donald Trump amerikai elnök december 6-án bejelentette, hogy az Egyesült Államok elismeri Jeruzsálemet Izrael fővárosaként. Az erőszakos tiltakozó akciók során hat palesztin életét vesztette, és legalább 2000-en megsérültek.

Az iszlám országok vezetői az előző nap Palesztina fővárosává nyilvánították Kelet-Jeruzsálemet, isztambuli találkozójukon elfogadott zárónyilatkozatukban.

Kapcsolódók

Kimaradt?