A KMKSZ üdvözli a Velencei Bizottság állásfoglalását az ukrán oktatási törvénnyel kapcsolatban

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) kedden Ungváron kiadott nyilatkozatában üdvözli a Velencei Bizottságnak - a szerinte - az ukrajnai nemzetiségi kisebbségek véleményével egybecsengő állásfoglalását az új oktatási törvénnyel kapcsolatban.

Az MTI-hez is eljuttatott nyilatkozat szerint a KMKSZ üdvözli, hogy a Velencei Bizottság állásfoglalása rávilágított a szövetség által az ukrajnai oktatási törvénnyel kapcsolatban megfogalmazott problémákra, s megerősítette a nemzetiségi kisebbségek által megfogalmazott véleményt. Ennek megfelelően "a megoldás minden bizonnyal a 7. cikkely módosítása lenne, és a jelenlegi rendelkezés cseréje, egy kiegyensúlyozottabb és világosabb megfogalmazással bíró szövegre" - olvasható a dokumentumban.

A magyar szervezet üdvözli továbbá, hogy az állásfoglalás szorgalmazza a kétoldalú tárgyalások mihamarabbi megkezdését Ukrajna és az érintett országok, illetve az ukrán hatalmi szervek és a nemzetiségi kisebbségek képviselői között. „A KMKSZ bízik benne, hogy az ukrajnai vezetés, ígéreteihez híven, figyelembe veszi a Velencei Bizottság ajánlásait, s úgy módosítja az oktatási törvény 7. cikkelyét, hogy az az államnyelv tanulásának biztosítása mellett nem szűkíti a kisebbségeknek az oktatás területén meglévő jogait" - zárul a magyar szervezet nyilatkozata.

Az ukrán parlament által 2017. szeptember 5-én elfogadott, 2018-ban hatályba lépő tanügyi törvénynek az oktatás nyelvéről szóló 7. cikkelye kimondja, hogy Ukrajnában az oktatás nyelve az államnyelv. Ennek megfelelően a nemzetiségi kisebbségek anyanyelvű oktatása - az ukrán mellett - csak az elemi iskolában engedélyezett, az 5. osztálytól felfelé a tantárgyak többségét ukránul oktatják majd. Ez a rendelkezés a nemzetiségi kisebbségek szerint sérti Ukrajna alkotmányát, több hatályos törvényét, nemzetközi egyezményekben és megállapodásokban vállalt kötelezettségeit. 

Kapcsolódók

Kimaradt?