Örülni fognak a palesztinok Rex Tillerson bejelentésének
Az Egyesült Államok „valószínűleg” két éven belül nem költözteti át az izraeli nagykövetségét Tel Avivból Jeruzsálembe - jelentette ki pénteken Rex Tillerson amerikai külügyminiszter Párizsban.
"Ez nem olyan dolog, amely idén bekövetkezik, és valószínűleg még jövőre sem, de Donald Trump elnök azt akarja, hogy nagyon konkrétan és nagyon határozottan haladjunk előre" - mondta az amerikai diplomácia vezetője francia kollegájával, Jean-Yves Le Driannal folytatott megbeszélését követően.
Donald Trump szerdán, a több évtizedes amerikai politikával szakítva bejelentette: az Egyesült Államok elismeri Jeruzsálemet a zsidó állam fővárosaként, és azt tervezi, hogy oda költözteti nagykövetségét Tel-Avivból.
Rex Tillerson arra hívta fel a figyelmet, hogy az átköltözéshez meg kell „találni a helyszínt, építési terveket kell kidolgozni, meg kell szerezni a szükséges engedélyeket (köztük az amerikai kongresszusét), és végül fel kell építeni a nagykövetséget” – mondta a külügyminiszter. Azt is hangsúlyozta, hogy Donald Trump „nagyon világosan jelezte, hogy Jeruzsálem végső státuszáról és a határokról a két félnek kell tárgyalnia és döntenie”
Rex Tillerson a Libanon barátai elnevezésű nemzetközi csoport találkozóján részt vesz Párizsban Szaad Haríri libanoni miniszterelnökkel, az ENSZ Biztonsági Tanácsácsa öt állandó tagjának, valamint Németország és Olaszország képviselőivel. Céljuk, hogy megerősítsék a libanoni kormányfő helyzetét. Haríri kedden visszavonta november elején Szaúd-Arábiában megtett lemondását, és bejelentette, kormánya valamennyi tagja egyetért abban, hogy távol maradnak az arab országokban dúló konfliktusoktól. Az amerikai külügyminiszter a találkozót követően találkozik Emmanuel Macron francia államfővel is, akivel a közel-keleti helyzetet vitatják meg.
Sok ezer palesztin tüntetett több helyen a pénteki ima után
Sok ezer palesztin tüntetett pénteken a muzulmán pihenőnapon a mecsetek elhagyása után, több tucat helyen voltak összecsapások az izraeli biztonságiakkal, melyekben több százan megsebesültek - jelentette a ynet, a Jediót Ahronót című újság
A Jeruzsálemet Izrael fővárosaként elismerő, és az amerikai nagykövetséget a városba költöztető döntés miatt péntekre meghirdetett „harag napján” az izraeli biztonságiak gumilövedékekkel és villanógránátokkal próbálták oszlatni a tiltakozó tömegeket.
Az izraeli hadsereg tizenkét sebesültről és hat letartóztatottról számolt be, de a palesztin egészségügyi minisztérium száz tüntető kórházba szállításáról adott hírt. Beszámolójuk szerint huszonhárom esetben nem életveszélyes, lőtt sebesüléseket láttak el.
Jeruzsálemben az Al-Aksza mecsetnél nem vezettek be korlátozó intézkedéseket, és a közrádió szerint viszonylagos nyugalomban ért véget a pénteki ima. A muzulmán hívők nagy számban jelentek meg a mecsetnél és a Damaszkuszi kapunál, izraeli zászlót is égettek, s azt kiabálták, hogy "mártírként halunk meg", s "Izrael számára nincs hely".
Happening in Jerusalem now: this is Israel, using violence to control a Palestinian city it has no legal right to pic.twitter.com/mvNlgHxZuq
— Days of Palestine (@DaysofPalestine) 2017. december 8.
Több mint harminc helyen került sor tömegoszlatásra Ciszjordániában. Jelentős számban demonstráltak Betlehem határánál Ráchel sírjánál, Al Arubnál, Túl-Karmnál, Kalandiánál és Beit Ummarnál, illetve hat helyen is a Gázai övezet határához vonult több ezer, köveket dobáló és gumiabroncsokat égető tüntető.