Meghalt a magát Hágában élő adásban megmérgező tábornok

Kórházba szállítása után meghalt Slobodan Praljak volt boszniai horvát tábornok, miután mérget ivott a hágai Nemzetközi Törvényszék szerda délelőtti ítélethirdetésén - erősítette meg az egykori Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló bíróság.

A bírói testület este közleményt adott ki, megerősítve azokat az értesüléseket, amelyek szerint belehalt a mérgezésbe a nyugalmazott tábornok. Mint tudatták, az ülés berekesztését követően azonnali orvosi ellátásban részesítették a 72 éves férfit, akit ezután egy közeli kórházba szállítottak, de már nem sikerült megmenteni.

A boszniai horvátokat felháborította az ítélet

A bosznia-hercegovinai horvátok nemzetgyűlése (HNS) és annak elnöksége elutasítja az NT ítéletét - jelentette ki Dragan Covic, a boszniai államelnökség soros horvát elnöke első reagálásában. Kiemelte: arra számított, hogy felmentik a vádlottakat. „Tudatában vagyunk annak, hogy ez a bíróság politikai és nem igazságszolgáltatási szerv” - mondta. Véleménye szerint a testület döntésével bűncselekményt követett el a boszniai horvát védelmi tanács (HVO) minden tisztességes tagja és a horvát nép ellen. Mint mondta, Slobodan Praljak megmutatta a világnak, mekkora áldozatot képes hozni azért, hogy kinyilvánítsa, nem háborús bűnös.

Covic mindazonáltal méltóságra és türelemre intette a bosznia-hercegovinai lakosokat, főleg azokon a területeken, ahol a horvátok és a bosnyákok között konfliktusok voltak. 

A bosnyákok üdvözlik a döntést

 Bakir Izetbegovic, a boszniai elnökség bosnyák tagja ugyanakkor üdvözölte az ítéletet. Mint mondta, a hágai törvényszék „odaadó és szakértő munkájával” megerősítette a nemzetközi jogba vetett hitet, és részben elégtételt nyújtott az áldozatok és családtagjaik számára. „A hágai törvényszék az ENSZ égisze alatt működik, és ennek a bíróságnak az ítéletét őszintén el kell fogadni, és végre kell hajtani" - szögezte le. 

Az egykori Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló bíróság 25 év szabadságvesztésre ítélte Jadranko Prlicet, az 1993-ban egyoldalúan kikiáltott, később megszűnt Herceg-Boszna Horvát Köztársaság "kormányfőjét", míg Bruno Stojicot, Slobodan Praljakot és Milivoj Petkovicot 20-20 év, Valentin Coricot 16, illetve Berislav Pusicot 10 év börtönnel sújtották.

A törvényszék emellett megállapította Horvátország akkori vezetőinek felelősségét is a csoport által elkövetett bűncselekményekben.

Kapcsolódók

Kimaradt?