Vincze Loránt: tovább kell fejleszteni az európai kisebbségvédelmet

Az Európai Uniónak is szerepet kell vállalnia a kisebbségek védelmében – mondta a FUEN elnöke a Nyelvi jogokkal az identitás védelméért című budapesti nemzetközi konferencián.

„A jelenleg érvényben lévő európai jogi eszközök nem nyújtanak elegendő biztonságot és nem garantálják kellőképpen a nemzeti és nyelvi kisebbségek védelmét. Az Európa Tanácsnak fontolóra kellene vennie ezen eszközök jobbá tételét, továbbfejlesztését hatékonyabb ellenőrzési módszerek, illetve szankciók bevezetése révén” – fejtette ki Vincze Loránt.

A FUEN elnöke a Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma által az Európa Tanáccsal együttműködésben szervezett konferencián rámutatott: az Európai Unió tagállamai különböző standardokat alkalmaznak a kisebbségvédelemben, és az ebből fakadó nyilvánvaló egyenlőtlenségek is azt mutatják, nem szerencsés, hogy a kisebbségi kérdés kizárólag tagállami hatáskörbe tartozik.Fotó forrása: rmdsz.ro

Vincze Loránt szerint az EU-nak is szerepet kell vállalnia a kisebbségek védelmében, uniós szintű kisebbségvédelmi standardokra lenne szükség, amelyek garantálják, hogy a kisebbségek megszerzett jogait senki nem veheti el, és bátorítják a jó gyakorlatok átültetését a tagállamok kisebbségvédelme terén. A FUEN elnöke kiemelte: a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés pontosan ezt szorgalmazza.

Előadásában a FUEN elnöke bemutatta a működő európai autonómiagyakorlatokat, azok nyelvi jogi elemeit, és kontrasztba állította velük az erdélyi magyarság helyzetét. Romániában az ezredforduló környékéig érezhetően javult a kisebbségek helyzete, de az EU-csatlakozást követően nemzetközi nyomás és ellenőrzési mechanizmusok hiányában megtorpant ez a folyamat, ezt pedig nemrégiben új nacionalista hullám követte, amelynek hatása az igazságszolgáltatásban és a közigazgatási döntésekben is érződik – fejtette ki.

„A román döntéshozók Románia nemzetállami státuszát, a román nyelv és nemzeti szimbólumok dominanciáját védik, az autonómiatörekvéseket a nemzetállam számára veszélyt jelentő szélsőséges etnikai szeparatizmusnak tekintik, nemzeti szimbólumaink használatát pedig a románok és a román értékek elleni támadásnak veszik. Ez az érem másik oldala, és erről is beszélnünk kell a sikeres autonómiamodellek mellett” – mondta Vincze Loránt keddi előadásában.

Kapcsolódók

Kimaradt?