Belgium politikai menedékjogot adhat a katalán elnöknek

Belgium valószínűleg politikai menedékjogot adna Carles Puigdemont leváltott katalán elnöknek, ha kérelmezné - mondta Theo Francken belga menekültügyi és migrációs államtitkár a VTM flamand közszolgálati televíziónak.

"A helyzetet, Madrid intézkedéseit látva, illetve azt, hogy börtönbüntetésekről beszélnek, kérdéses, hogy (Puigdemont) tisztességes tárgyalást kapna-e" - hangoztatta Francken, elismerve, hogy az ügy minden bizonnyal diplomáciai bonyodalmakat eredményezne Spanyolországgal.

Hozzátette, ha az eddigi katalán elnök megkapná a menedékjogot, akkor a spanyol hatóságok rendkívül nehezen érhetnék el a kiadatását, a belga jog ugyanis azt nem teszi lehetővé. "Eddig nem érkezett semmilyen kérelem, de a dolgok gyorsan változnak. Meglátjuk majd, mi történik a következő órákban és napokban" - fogalmazott az államtitkár a tévéinterjúban.

A La Libre Belgique című helyi napilap szerint a flamand politikus kijelentése ellentétben áll Charles Michel belga kormányfő mérsékelt, a felek között párbeszédet sürgető álláspontjával.

Sajtóhírek szerint Carles Puigdemont néhány napja elképzelhetőnek nevezte, hogy szükség esetén menedékkérelmet nyújt be valamelyik európai ország nagykövetségén.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?