FRISSÍTVE: Az Egyesült Államok 2018 végén kilép az UNESCO-ból

FRISSÍTVE: Az amerikai külügyminisztérium bejelentette, hogy az Egyesült Államok 2018 végi határidővel kilép az UNESCO-ból, az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetéből.

A döntés bejelentésekor a külügyminisztérium a szervezet állítólagos Izrael-ellenességére és az általa szükségesnek tartott reformok hiányára hivatkozott.  A külügyi közlemény szerint a  2018. december 31-től hatályos döntés meghozatala "nem volt könnyű". Az amerikai álláspont szerint a szervezetnek "alapvető reformokra van szüksége". 

FRISSÍTÉS: Mély sajnálatát fejezte ki csütörtökön Irina Bokova, az UNESCO főigazgatója amiatt, hogy az Egyesült Államok úgy döntött: kilép az ENSZ szakosított szervezetéből. Washington kilépése veszteség az ENSZ-családnak, veszteség a multilateralizmus számára - reagált a főigazgató az Egyesült Államok bejelentésére.

Washington az állandó tagság helyett megfigyelői státuszt kíván majd fenntartani az ENSZ párizsi székhelyű szervezetében.  Az előző amerikai elnök, Barack Obama kormányzata 2011-ben beszüntette a tagsági díj fizetését, mert a szervezet teljes jogú tagként felvette soraiba a Palesztin Hatóságot. A pénzügyi hozzájárulás elmaradása miatt Washington 2013-ban elveszítette szavazati jogát.

Alapokmánya szerint az 1945-ben létrehozott és a 195 tagállammal és 10 társult állammal rendelkező szervezet a nevelés, a tudomány és a kultúra területén kívánja szolgálni a békét és a biztonságot a világban. Ennek érdekében világszerte különböző programokat támogat, például az írástudatlanság leküzdése vagy a nők egyenjogúságának előmozdítása terén elősegítésére.

Az UNESCO dönt a világörökség helyszíneiről is, legutóbb júliusban a ciszjordániai Hebron városát nyilvánította a palesztin világörökség helyszínévé.

Kimaradt?