Németországban is pusztító vihar tombolt

Legalább heten meghaltak és sokan megsérültek Németországban a Xavier nevű viharban, amely az ország északi térségére csapott le csütörtökön.

Az anyagi  károkat és közlekedési fennakadásokat okozó vihar Hamburgban és Mecklenburg-elő-Pomerániában egy-egy, Brandenburg tartományban két ember életét követelte. Hárman az autójukra dőlő fa okozta sérülésekbe haltak bele, a negyedik áldozat pedig azért vesztette életét, mert egy leszakadt faág a kocsijának szélvédőjébe csapódott.Fotó: Associated Press

Az országos meteorológiai szolgálat (DWD) figyelmeztetést adott ki, amely szerint az óránkénti 110–120 kilométeres sebességű széllökésekkel érkezett vihar miatt az egész országban veszélyes fák, nagyobb épületek és villamos felsővezetékek közelében tartózkodni.

A legnagyobb fennakadás Berlinben keletkezett, ahol leállították a közlekedést a városi gyorsvasút (S-Bahn) teljes hálózatán és valamennnyi villamosvonalon. A két nemzetközi repülőtéren akadozik a közlekedés, Schönefelden és Tegel is a járatok késésével kell számolni.

A tűzoltóság rendkívüli állapotot hirdetett, miután délután alig egy óra alatt csaknem 300 riasztást kaptak. Hamburgban, ahol már délelőtt megérkezett a vihar, a tűzoltókat 600 helyszínre hívták kidőlt fák, leszakadt felsővezetékek, megrongálódott tetőszerkezetek miatt. Máshol a heves esőzés okoz gondot, Kielben például négyzetméterenként 50 liter csapadékot hullott.Fotó: dpa

A vonatközlekedést az ország északi részén mindenütt leállították, így nem járnak a vonatok Hamburgban, Brémában, Schleswig-Holsteinben, Meckelnburg-Elő-Pomerániában, Alsó-Szászországban és Brandenburgban sem.

A DWD előrejelzése szerint a nyugatról kelet felé tartó front péntekre elvonult Németország fölül.

Kapcsolódók

Kimaradt?