A Fehér Ház 29 milliárd dollárral segítené Puerto Ricót

A Fehér Ház 29 milliárd dolláros segélycsomagot kért szerdán a hurrikán sújtotta Puerto Rico megsegítésére a kongresszustól.

A segélycsomag mellett Donald Trump amerikai elnök további 13 milliárd dollárt kért a szövetségi katasztrófa-elhárítási ügynökség (FEMA) számára is. Ebből az összegből azonban a hurrikánok texasi, a louisianai és a floridai károsultaknak nyújtanak segítséget. A Puerto Ricónak nyújtandó segélycsomagból 13 milliárd dollárt az azonnali segítségre, 16 milliárdot pedig a sziget államadóssága egy részének finanszírozására szánnak. Ugyanakkor Mick Mulvaney, a Fehér Ház költségvetési igazgatója újságírókkal azt is közölte, hogy a szövetségi kormány nem fizeti ki Puerto Rico teljes adósságát, a sziget kormányzójának át kell ütemeztetnie a 73 milliárd dolláros deficitet.

Donald Trump kedden, miután látogatást tett Puerto Ricón, a Fox televíziónak adott interjújában arról beszélt, hogy a szövetségi tisztségviselők áttekintik majd a sziget adósságát és „ezt el kell majd törölni”. Szavait a pénzpiacok úgy értelmezték, hogy a szövetségi kormány esetleg átvállalhatja a sziget teljes adósságát. Szerdán a Puerto Ricó-i kötvények értéke a tőzsdén zuhanni is kezdett, kamata pedig 18 százalékosról 21 százalékra ugrott.

Nem tudni, hogy a törvényhozók mikor szavaznak a csomagról, de elemzők szerint még a héten megtörténik a voksolás. Szeptemberben a kongresszus már jóváhagyott egy 15,3 milliárd dolláros segélycsomagot a hurrikán sújtotta vidékek megsegítésére.

Puerto Ricón - amely valaha spanyol gyarmat volt és a 19. század végén lett az Egyesült Államok külső területe, a Maria hurrikán után két héttel, a FEMA adatai szerint - még mindig több mint 9 ezren menekültszállásokon élnek, a szigetnek csupán 7 százalékán sikerült helyreállítani az áramszolgáltatást és a kommunikációs vonalaknak is csak a 40 százaléka működik. A lakosság nagy része változatlanul nem jut ivóvízhez.

Luis Gutierrez Illinois állam demokrata párti képviselője egy interjújában arról beszélt, hogy Puerto Ricón olyan sanyarú a helyzet, hogy várhatóan ezreket kell majd áttelepíteni az Egyesült Államok belső vidékeire.

A volt amerikai elnök, George W. Bush hivatala szerdán este közleményben jelentette be, hogy október 21-én Texasban jótékonysági koncertet rendeznek a hurrikánok áldozatainak emlékére, illetve a károsultak megsegítésére és a helyreállítási munkálatokra. A koncerten várhatóan öt exelnök vesz részt: Jimmy Carter, George H. Bush, Bill Clinton, George W. Bush és Barack Obama.

Kapcsolódók

Kimaradt?