Lemondanának a szigorú abortusztörvényről az írek?

Sok ezren tüntettek ezért szombaton Dublinban. A kormány jövő tavaszra ígér népszavazást a kérdésben - tájékoztat az EuroNews. 

Az abortusztörvény reformjáért tüntettek tízezrek Írország fővárosában, Dublinban szombaton.

A terhességmegszakítás ottani szabályozása az egyik legszigorúbb egész Európában. 2013-ig teljes volt az abortusztilalom, és a nők azóta is csak abban az esetben szakíttathatják meg terhességüket, ha az veszélyezteti az életüket.

A tüntetők egyike szerint fényévekre vannak attól, ahogyan az abortuszt kezelniük kellene, és ez nevetséges.

Egy lány pedig azt mondja, senkit sem szabadna arra kényszeríteni, hogy állapotos legyen, ha egyszer nem akar az lenni.

Az ír parlamentben külön bizottság foglalkozik a kérdéssel. Év végéig referálniuk kell a változtatás lehetőségéről, ami alkotmánymódosítást feltételez, mert az ír alaptörvény szerint az anyának és a magzatnak egyenlőek a jogai.

Egy fiatal, abortuszellenes nő azt mondta a szombati tüntetésen, hogy szerinte az abortusz nem oldja meg a nők problémáját. Ő úgy lett állapotos, hogy megerőszakolták, de ha az abortuszt választotta volna, az nemcsak a gyermekében, hanem őbenne is kárt tett volna – ezt gondolja.

A kormány népszavazást ígér erről jövő tavasszal, addig is nők ezrei utaznak Írországból Angliába, hogy biztonságos és törvényes körülmények között szakíttassák meg terhességüket. A statisztika szerint 2016-ban több mint háromezren választották ezt a megoldást, de jogvédő szervezetek állítják, hogy ez a szám valójában ennek többszöröse.

Kapcsolódók

Kimaradt?