Kalifornia állam beperelte Trumpot a tervezett mexikói határfal miatt

Kalifornia állam főügyésze keresetet nyújtott be szerdán az amerikai szövetségi kormány ellen a mexikói határra tervezett határkerítés miatt, újabb akadályt gördítve Donald Trump elnök egyik legfőbb kampányígéretének megvalósítás elé.

A határfal ellen szerdán San Diego egyik szövetségi bíróságához benyújtott kaliforniai kereset azt állítja, hogy a fal megépítése sérti a szövetségi környezetvédelmi szabályokat, csakúgy mint a hatalmi ágak szétválasztására és a szövetségi államok jogaira vonatkozó alkotmányos előírásokat.

A perindítás alkalmából kiadott nyilatkozatában Xavier Becerra főügyész azt írta, hogy „a Trump-kormányzat ismét fittyet hány azokra a törvényekre, amelyek nem tetszenek neki”, mert nem segítik elő kampányígéretének megvalósítását.

Keresetében Kalifornia állam arra kéri az illetékes bírót, hogy egyrészt tiltsa meg a falépítést a kormánynak, amíg az nem tudja bemutatni, hogy az építkezés összeegyeztethető a környezetvédelmi törvényekkel, másrészt állapítsa meg, hogy a belbiztonsági minisztérium nem függeszthet fel akármilyen szövetségi jogszabályt a projekt megvalósítása érdekében.

A per tárgya közelebbről az a 2005-ben elfogadott törvény, amely széles körű felhatalmazást adott az amerikai belbiztonsági miniszternek arra, hogy műszaki határakadályok létesítése érdekében felfüggeszthesse tucatnyi törvény, köztük környezetvédelmi jogszabályok hatályát.

A kaliforniai főügyész munkatársainak reménye szerint ha megnyerik a pert, az a 3200 kilométernyi amerikai-mexikói határ teljes egészére vonatkozna.

A Trump-adminisztráció augusztus végén bejelentette, hogy már kiválasztott négy építőipari céget a tervek szerint 9 méter magas és 9 méter széles határfal prototípusainak elkészítésére, ezeket az amerikai-mexikói határ San Diego melletti szakaszán kell majd felállítaniuk.

A republikánus elnök folyamatosan azt hangoztatja, hogy az USA biztonsága és a kábítószer-csempészet leállítása érdekében szükséges építkezés költségeit Mexikóval fogja megfizettetni. Szakemberek szerint az építkezés akár 22 milliárd dollárba is kerülhet, és a munkálatok több mint három évig tartanának.

Miután Mexikó határozottan elutasítja, hogy kifizesse a határfal megépítését, januári hivatalba lépése óta Trump azt mondja, hogy az építkezés finanszírozását kezdetben amerikai költségvetési forrásokból kell majd megoldani, utóbb azonban meg fogja találni a módját annak, hogy végül Mexikó állja a számlát.

A kongresszus demokrata tagjai azonban határozottan ellenzik a határfal megépítését, miközben legalább néhány demokrata törvényhozónak igennel kellene szavaznia ahhoz, hogy a terv fedezete bekerülhessen a szövetségi büdzsébe.

Kapcsolódók

Kimaradt?