Felvidéken megkezdték az aláírásgyűjtést a kisebbségvédelmi polgári kezdeményezéshez

Felvidéken is megkezdték az aláírásgyűjtést az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) által jegyzett Minority SafePack kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezéshez. Az aláírásgyűjtést, amelyet a Felvidéken a Magyar Közösség Pártja (MKP) végez, Berényi József, az MKP volt elnöke, Nagyszombat megye alelnöke egy sajtótájékoztató keretében indította el a Csallóköz központjának számító Dunaszerdahelyen pénteken. 

"Ez egy történelmi pillanat, amikor egy olyan nagy európai összefogásnak lehetünk tanúi, amely elvezethet ahhoz, hogy egy nemzeti kisebbségeket érintő norma megszülethessen" - jelentette ki Berényi József a kezdeményezés célját ismertetve. Felháborítónak nevezte, hogy a kezdeményezést az Európai Bizottság először elutasította, s rámutatott, hogy nem volt egyszerű az idáig vezető út.

A kezdeményezés fontosságát hangoztatva Berényi József megjegyezte: az Európai Unió az egyes tagországok csatlakozását megelőzően igencsak odafigyelt arra, milyen az ott élő kisebbségek helyzete, a belépést követően azonban ez megváltozott, "lekerültünk a napirendről", s más jellegű kisebbségek témái kerültek előtérbe.

Az egyes kisebbségi jogok uniós kodifikálását célzó Minority SafePack polgári kezdeményezés keretében 2018 március végéig több mint egymillió aláírást kell összegyűjteni az EU legalább 7 tagországában. A megállapított limitek szerint Szlovákiából legkevesebb 7500 aláírásra van szükség.

"A vállalásunk azonban ennél nagyobb, bízom benne, hogy 50-60 ezer aláírást sikerül összehoznunk" - jelentette ki Berényi József. Elmondta: az aláírásgyűjtés több érintett országban már hamarabb megkezdődött, Szlovákiában azért csak most indulhatott el, mert a belügyi tárcával előbb tisztázni kellett, hogy milyen nyelven lehet elkészíttetni az íveket. Ennek végeredménye az lett, hogy kétfajta ív készült, szlovák nyelvű, illetve olyan, amelyen magyar és szlovák nyelvű szöveg is van.

Az MKP által most indított aláírásgyűjtés lesz az első a párt hasonló kezdeményezései közül, amelyhez már elektronikusan is csatlakozhatnak az érdeklődők a felvidéki magyar párt honlapján, a www.mkp.sk címen. Az aláírásgyűjtés a Felvidéken is a jövő év tavaszáig tart. A petíciót a meghirdetés helyszínén elsőként közismert felvidéki magyar személyiségek, köztük egyházak képviselői, művészek támogatták aláírásukkal.

Az EU tagországaiban együttvéve csaknem 60 milliót tesz ki az őshonos kisebbségek tagjainak száma. A Minority SafePack polgári kezdeményezés egyes kisebbségi jogaik uniós kodifikálását célozza. A kezdeményezés bejegyzését korábban elutasította az Európai Bizottság (EB), de ezt a határozatát a kezdeményezők megtámadták az EU luxemburgi székhelyű bíróságán, és pert nyertek. Ezt követően idén márciusban az EB megállapodott a kezdeményezőkkel a javaslatcsomag részleges bejegyzéséről. Amennyiben a polgári kezdeményezés sikeres lesz, a brüsszeli bizottságnak véleményt kell nyilvánítania arról, hogy milyen irányban folytatja a kezdeményezésben indítványozott jogok megformálását.

Kapcsolódók

Kimaradt?