Egy szobor miatt masíroztak fehér nacionalisták Amerikában

Több száz fehér nacionalista tüntetett a Virginia Egyetemen, Charlottesville-ben. A tiltakozókat az dühítette fel, hogy az intézmény vezetői úgy döntöttek, eltávolítják Robert E. Lee tábornok szobrát.

A virginiai Lee a konföderációs csapatok főparancsnoka volt az amerikai polgárháborúban, támogatta a rabszolgaság fenntartását is.

A Ku Klux Klanéra emlékeztető fáklyákkal felvonuló, a náci karlendítést imitáló tüntetők azonban itt nem álltak meg: olyan jelszavakat skandáltak a BBC beszámolója szerint, mint hogy „A zsidók nem lépnek a helyünkbe” vagy „a fehér életek számítanak”. Az egyetemistákból álló ellentüntető csapatot és a fehér felsőbbrendűséget hirdető tiltakozókat a rendőröknek kellett szétválasztani. A nacionalisták szombatra újabb, még nagyobb megmozdulást hirdettek.

A város polgármestere a Facebookon azt közölte: gusztustalannak tartja, hogy az egyetem területén ilyen megfélemlítő akció megtörténhet.

A tüntetők szombaton is fel akartakm vonulni, a kormányzó szükségállapotot hirdetett.

Kimaradt?