banner_xRg6ZFl6_Koldok_970x250.gif
banner_PIz6eiCM_Koldok_300x250.gif

Távozott Donald Trump mellől a Fehér Ház szóvivője

Lemondott Sean Spicer, a Fehér Ház szóvivője pénteken.

A Fehér Ház ezzel kapcsolatos hivatalos bejelentését és az indoklást még nem tették közzé, de amerikai sajtójelentések szerint Sean Spicer lemondásának oka az, hogy Donald Trump a Wall Street egyik pénzügyi szakemberét, Anthony Scaramuccit tervezi kinevezni kommunikációs igazgatónak.

Scaramucci pénteken reggel el is fogadta Donald Trump felkérését.  Mike Dubke kommunikációs igazgatót váltja majd, aki májusban nyújtotta be lemondását. A tisztséget azóta átmenetileg Spicer töltötte be.

A kockázatialap-kezelő pénzügyi szakember kinevezését nemcsak Spicer fogadta ellenérzéssel, hanem - például a Politico című lap információi szerint - Reince Priebus, a Fehér Ház kabinetfőnöke is ellenzi. Ugyanakkor a Fehér Ház nevük elhallgatását kérő más tisztségviselői kifejezett örömmel fogadták a kinevezés hírét, mert - mint a CNN hírtelevízió hivatkozott rájuk - a szakember a kongresszus egyes demokrata párti törvényhozói körében is bizalmat élvez.

Anthony Scaramucci a Republikánus Párt egyik nagy adományozója és Donald Trump személyes barátja. Az elnök csütörtökön este és pénteken reggel is tárgyalt vele, majd - miután Scaramucci elfogadta a felkérést - pénteken reggel még megpróbálta maradásra bírni Sean Spicert.

Az új kommunikációs igazgató az Oroszországgal összefüggő botrányokban mindig erőteljesen megvédte a sajtóban Donald Trumpot, és az ő érdemének tulajdonítják azt is, hogy június végén a CNN hírtelevíziónak vissza kellett vonnia az egyik riportját, amely az elnök és Oroszország vélt kapcsolatairól szólt.

Kapcsolódók

banner_33n1iUxf_maltai-970x250.gif
banner_jpL2NADm_maltai-300x250.gif

Kimaradt?