Kuvait is részt venne Moszul újjáépítésében

Kuvait már jelentkezett, hogy segítene a porig rombolt Moszul újjáépítésében – tudta meg az Euronews

Irak magyarországi nagykövete szerint szomszédjuk szívesen támogatná anyagilag az újjáépítést, de érkeztek már hasonló jelzések európai országoktól is, akikkel a tárgyalások kezdeti szakaszánál tartanak. A városban a bombázások okozta károkat több tízmilliárd dollárra becsülik. Miután az iraki hadsereg csak amerikai légicsapások támogatásával tudta megtörni az Iszlám Állam dzsihadistáit, a nagyváros történelmi negyedei és nyugati kerületei jelentős része megsemmisült.

"Amikor azt látjuk, hogy a városunkat így elpusztították, az belülről fáj. De nincs, mit tenni, muszáj az Iszlám Állam milicistáit eltávolítanunk innen, hogy béke legyen" – mondta Sattar al Jilehawi, a Népi Mozgalmi erők önkéntese.

A kormánynak, amely anyagi gondokkal küzd az olajárak visszaesése miatt, létfontosságúak a külföldi befektetések. Elemzők szerint félő, hogy a harcok elmúltával ismét kiéleződhet a szunnita és síita muszlim közösség közötti ellentét. Segélyszervezetek pedig arra figyelmeztettek, hogy az újjáépítés halogatása a jelenlegi humanitárus válság kiterjedésével járhat.

Kapcsolódók

Kimaradt?