Putyin ismét az Ukrajnától elcsatolt Krím félszigetre látogatott

Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton ismét látogatást tett az Ukrajnától 2014 tavaszán Oroszország által elcsatolt Krím félszigeten, ahol ezúttal az Artek gyermektábort kereste fel.

Az orosz államfő a gyermektáborban a félsziget az idei hetedik turnusban nyaraló gyermekeknek arra hívta fel a figyelmét, hogy Artekben akár életre szóló barátságokat is köthetnek. „Artek sok mindent ad. Megtanít új ismeretek megszerzésére. Szeretném, ha ez a tudás, a szakértelem, a nagy becsű +artekos+ megnevezés, a barátságok, amelyek itt szövődnek egész életetekre megmaradnának” – mondta Putyin a gyermekeket köszöntő ünnepségen.

Emlékeztetett arra, hogy Arteket 1925-ben hozták létre a volt Szovjetunióban, mint nemzetközi gyermektábort, ahol viszont nemcsak szovjet gyermekek, de más országokból érkezők is nyaralhattak. Szavai szerint noha a tábor az elmúlt években nehéz időket élt, mostanra ismét újjáéledte mint nemzetközi gyermekintézmény. A híradások szerint kitörő tapssal, és köszönöm skandálással hálálták meg az orosz elnök szavait.

Orosz források szerint a mostani üdülésen részt vesznek olyan gyermekek, akik az Egyesült Államokból, illetve Japánból érkeztek, egyik szülőjük viszont orosz állampolgárságú. Vannak a gyerekek között a Moszkva által támogatott kelet-ukrajnai szakadár területekről érkezettek is.

A mostani turnuson arra a Samantha Smith amerikai iskolás lányra emlékeznek, aki a hidegháború alatt, 1982-ben levelet küldött Jurij Andropovnak, a Szovjetunió Kommunista Pártja akkori főtitkárának, megkérdezve tőle azt, hogy háborút akar-e vagy békét. Válaszul a szovjet vezető meghívta az akkor tízéves Samanthát látogatásra a Szovjetunióba, azon belül az Artek gyermektáborba is, amit Samantha elfogadott. A lány 13 évesen halt meg repülőszerencsétlenségben 1985-ben.

Kijev az orosz külügyminisztériumnál jegyzékben tiltakozott Putyin újabb Krím félszigeti látogatása miatt. Az ukrán külügyminisztérium határozott tiltakozását fejezte ki a dokumentumban amiatt, hogy az orosz fél a korábbiakhoz hasonlóan most sem egyeztette vele Putyin látogatását ukrán területen, vagyis az Ukrajnában „ideiglenesen megszállt területnek” minősített Krímben. A liga.net ukrán hírportál az esemény kapcsán arra emlékeztetett arra, tavaly szeptemberben egy orosz katonai alakulatot, a szevasztopoli kísérleti atomreaktort védő dandárt irányították át a gyermektáborba annak védelmének biztosítására.

Kapcsolódók

Kimaradt?