EU-csúcs: megállapodtak Európa védelmének erősítéséről

Történelmi lépés az Európai Unió védelmi dimenziójának erősítése, amelyről az uniós állam- és kormányfők csütörtöki csúcstalálkozóján döntés született - jelentette ki Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke a brüsszeli ülés első szakaszát lezáró sajtótájékoztatón.

Tuskot megkérdezték a délelőtti kijelentéséről, miszerint elméletileg elképzelhető, hogy még visszafordítható a brit kiválási folyamat, mire azt válaszolta, hogy bár „történnek csodák”, realistának kell lenni. „Talán ez a legjobb része a politikának, hogy minden lehetséges” - mutatott rá a volt lengyel kormányfő, hozzátéve, hogy kelet-európaiként az életében több olyan dolog is valóra vált politikailag, amiről azelőtt csak álmodott. Hangsúlyozta mindazonáltal, hogy az Európai Tanács nem a Nagy-Britannia európai uniós kilépéséről folytatandó tárgyalások fóruma.

Tusk emellett beszélt arról is, hogy a terrorizmus még mindig komoly veszélyt jelent Európában, ezért fokozni kell a terroristák elleni közös erőfeszítéseket az állampolgárok megóvása érdekében. Kiemelte, az unió nem veheti át a tagállami hatóságok feladatait a terrorizmus elleni harcban, de segíthet javítani a helyzetet, például az internetes terrorista propaganda terjedésének fékezésével. Ezzel kapcsolatban elmondta, hogy olyan eszközök kifejlesztésére kell bírni az internetes oldalakat, amelyek automatikusan észlelik és eltávolítják a szélsőséges, erőszakra felbujtó tartalmakat.

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke a sajtótájékoztatón közölte, az ülésen megállapodtak abban, hogy összehangolják és megerősítik az uniós tagországok védelmi együttműködését. Juncker hozzátette: az Európát fenyegető biztonsági kihívások miatt elkerülhetetlen egy közös védelmi alap létrehozása, ennek tervét az Európai Bizottság még június folyamán előterjeszti. Hangsúlyozta, hogy össze kell hangolni az uniós tagországok katonai kapacitásait, mivel Európában számos védelmi rendszer működik párhuzamosan, eltérő típusú és hatékonyságú katonai eszközök állnak rendelkezésre. A védelemre szánt kiadások hatékonysága alacsony, azok jelentős része a kutatásra irányul, alig marad forrás a védelem gyakorlati eszközeire - tette hozzá.

Az Európai Tanács tájékoztatása szerint az uniós vezetők biztonságról és védelemről szóló következtetéseket fogadtak el, amelyben a belső biztonság és a terrorizmus elleni küzdelem jegyében arról határoztak, hogy közösen veszik fel a harcot az online radikalizálódás terjedésével szemben, összehangolják az erőszakos szélsőségek megelőzésére irányuló munkát, fellépnek a terrorizmus finanszírozása ellen, és megosztják a nemzeti bűnüldöző hatóságok közötti információkat. Véleményük szerint a magánélet és a személyes adatok védelme mellett lehetővé kell tenni a terroristák által használt kommunikációs csatornák titkosításának indokolt esetben történő feloldását is. Kijelentették, a tagországok megosztják a külföldi terrorista harcosok, valamint a hazai radikalizálódott egyénekkel kapcsolatos információkat, politikai és jogi intézkedéseket készítenek elő az ilyen típusú fenyegetés kezelésére. 

Kimaradt?