Észak-Korea megerősítette a hétfői rakétakísérlet hírét

Észak-Korea kedden megerősítette a hírt, miszerint hétfőn hajnalban rakétakísérletet hajtott végre.

A KCNA észak-koreai hírügynökség jelentése szerint a kommunista ország vezetője, Kim Dzsong Un maga felügyelte a „precíziós irányítórendszerű ballisztikus rakéta tesztelését”, és elrendelte még erősebb stratégiai fegyverek kifejlesztését.

Un hangot adott meggyőződésének, hogy országa még nagyobb ugrást hajt végre afelé, hogy jókora „ajándékcsomagot küldjön a jenkiknek” megtorlásul az amerikai provokációkért – írta a KCNA. „Ahányszor csak híre kél fényes sikereinknek, a jenkiket még inkább félelem tölti el, a dél-koreai bábhadsereg harci szelleme pedig egyre gyengül” – fogalmazott Kim Dzsung Un.

Észak-Korea hétfőn Scud típusú, rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát bocsájtott fel, amely hat percet repült és 450 kilométert tett meg, mielőtt a Japán-tengerbe csapódott. A Reuters brit hírügynökség megjegyzi, hogy az észak-koreai média rendre egy nappal később kürtöli világgá az ilyen rakétakísérleteket.

Kapcsolódók

Kimaradt?