„Bűntárssá válik, aki nem lép fel Donald Trump politikájával szemben”

Donald Trump amerikai elnök politikája gyengíti a Nyugatot, ezért fel kell lépni ellene - jelentette ki Sigmar Gabriel német külügyminiszter hétfőn Berlinben német hírportálok szerint.

A külügyminisztérium tájékoztatására hivatkozó jelentések alapján a szociáldemokrata (SPD) politikus a menekültügyről nemzetközi szervezetek vezetőivel folytatott megbeszélésén azt mondta, hogy „bűntárssá” válik, aki nem lép fel Donald Trump politikájával szemben. 

A világ legfejlettebb országait összefogó G7 csoport vezetőinek találkozója nem csak egy rosszul sikerült csúcsértekezlet volt, a történtek „sajnos az erőviszonyok átalakulását" és azt mutatják, hogy az Egyesült Államok az elnök tevékenysége miatt „kihull a fontos nemzetek sorából". Így a Nyugat „kisebb”, vagy „legalábbis gyengébb”, mint a Donald Trump előtti időkben - mondta Sigmar Gabriel.

Az új washingtoni vezetés „rövidlátó politikája ellentétes az Európai Unió érdekeivel”, mert felerősíti a menekültek Európa felé irányuló  áramlatát, aki a klímavédelmi politika akadályozásával felgyorsítja a globális éghajlatváltozást, egyre több fegyvert értékesít válságövezetekben és felszítja a vallások között konfliktusokat - jelentette ki a német diplomácia vezetője. Washington elszigetelődési politikája, az "új amerikai izolacionizmus" csak tovább súlyosbítja a gondokat és elfordulást jelent a "nyugati politikai konszenzustól" - tette hozzá Sigmar Gabriel.

Angela Merkel kancellár, a jobbközép CDU/CSU elnöke hétfőn ismét fenntartásait hangoztatta Donald Trump politikájával kapcsolatban. A nemzeti fenntarthatósági stratégia végrehajtását felügyelő fenntarthatósági tanács (Rat für Nachhaltige Entwicklung) berlini konferenciáján elmondott beszédében kiemelte, hogy a 2015-ben elfogadott párizsi klímaegyezmény "történelmi siker", de a G7-csúcson az amerikai küldöttséggel folytatott viták világossá tették, hogy az egyezmény végrehajtásához "hosszú és rögös út" vezet. Ezek a viták is jelzik, hogy egyre inkább véget ér az a korszak, amelyben Németország és az Európai Unió teljes mértékben támaszkodhatott partnereire. Azonban Németország és az Egyesült Államok továbbra is szoros partneri együttműködést folytat majd - mondta a kancellár.

Angela Merkel előző nap egy beszédében hangoztatta, hogy Európának saját kezébe kell vennie sorsát, és ugyan meg kell őrizni a barátságot az Egyesült Államokkal és az EU-ból távozni készülő Nagy-Britanniával, és jó szomszédságra kell törekedni Oroszországgal és más államokkal, "de tudnunk kell, hogy nekünk kell megharcolnunk a saját jövőnkért".

A kancellár szóvivője hétfői berlini tájékoztatóján a beszéd értelmezésével kapcsolatban aláhúzta, hogy Angela Merkel "tapasztalt és elkötelezett transzatlantista", a német-amerikai kapcsolatok pedig a német kül- és biztonságpolitika "erős oszlopát" alkotják, és Berlin továbbra is a Washingtonhoz fűződő kapcsolatok erősítésére törekszik.

Kapcsolódók

Kimaradt?